Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a mogyoródi katonai gyermektábor

Szöveg: Barankovics Ferenc mérnök százados |  2012. augusztus 12. 12:21

Augusztus első hétvégéjén zárta kapuit az immáron hatodik éve minden nyáron – eddig összesen tizenkilenc alkalommal – megrendezett mogyoródi „Angyalbőrben – military gyermektábor” . A tábor idén nyolc héten keresztül, heti váltásokban mintegy nyolcszáz gyereknek nyújtott betekintést az egykori sorkatonák mindennapjaiba.

1595940027
A gyerekeknek lehetőségük volt az „igazi" katonák által használt fegyverzettechnikai eszközök, páncélozott harcjárművek, személyi felszerelések, alaki mozdulatok, továbbá a katonai tábori élet – például táborőrség, riadók, készenléti szolgálatok – megismerésére és kipróbálására. A táborlakók között akadt olyan, aki több éve visszajáró „vendég", valamint olyan fiatal is, aki egy szezonban több turnust is sikeresen, lelkes helytállással és kitartással csinált végig. 

A tábor szervezésében és a heti programok összeállításában Horváth Zsolt tartalékos őrnagynak, a tábor vezetőjének munkája tükröződött.

A szakmai színvonal biztosításában, a gyerekek számára sokszor bonyolult alaki mozdulatok megtanításában, továbbá a katonai tábori élet speciális kidolgozásában és a fiatalokkal történő megismertetésében komoly segítséget nyújtottak a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Helyőrség-támogató Parancsnokságának komendáns katonái, akik hétről hétre, rendkívül színvonalas munkával végezték a „kiskatonák" kiképzését.

1595940028
Minden kiképzési hét végén a táborlakók ünnepélyes keretek között – a szüleik, nagyszüleik jelenlétében – a katonai eskühöz hasonló „táboresküt" tettek, és egy pontosan megkoreografált forgatókönyv alapján harcászati bemutatót tartottak, felelevenítve és beépítve az adott héten részükre bemutatott, általuk elsajátított katonai mozzanatokat, fogásokat.

A tábor zárásának ünnepélyes eseményén részt vett Gumpl Pál alezredes, a székesfehérvári ezred helyőrség-támogató parancsnoka, aki a táborlakókhoz és hozzátartozóikhoz intézett beszédében hangsúlyozta, hogy az ilyen és ehhez hasonló katonai gyermektáborok komoly jelentőséggel bírnak az ifjúság hazaszeretetre, rendszeretetre és fegyelemre nevelésében. Ugyanakkor lehetőséget adnak a katonai hivatás iránt érdeklődőknek az általános katonai alapismeretek játékos formában történő elsajátítására.

A gyermektábor a jövő év nyarán újra megnyitja kapuit azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a katonai életbe, illetve a saját bőrükön szeretnék kipróbálni a katonák olykor embert próbáló, kihívásokkal teli, de nem mindennapi élményt és kalandot nyújtó szép hivatását.

1595940028

 Fotó: A szerző felvételei