Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres összecsapások Bejrútban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. augusztus 11. 10:12

Több mint negyven ember megsérült a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban hétfő este a libanoni fővárosban, Bejrútban – számolt be a helyi Vöröskereszt.

Hét ember kórházba került. A tájékoztatás szerint a hatóságok katonai és rendőri erőket vetettek be a rend helyreállítására. Hétfőn ismét nagy tömeg gyűlt össze a libanoni főváros központjában. Az embereket fellelkesítette az, hogy lemondott a Haszan Diáb miniszterelnök vezette kormány a múlt kedden történt robbanás miatt. A résztvevők a főváros egyik központi terére igyekeztek, hogy bejussanak és elfoglalják a törvényhozás épületét. Az ellenzék vezetői ugyanis a kormány távozását követően azzal álltak elő, hogy oszlassák fel a parlamentet, és tartsanak előrehozott választásokat az országban. Azt is követelték, hogy induljon nemzetközi vizsgálat a kikötői robbanás ügyében, amelyben augusztus negyedikén több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel. Legkevesebb 160 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.

Mint kiderült, az illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit annak érdekében, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Egy aktivista azt mondta, hogy a hatóságok a lehető legkönnyebb megoldást választották a miniszterelnök menesztésével, most majd új kormányt alakítanak ahelyett, hogy gyökeres reformokat hajtanának végre. Azt akarják elérni, hogy a korrupcióba süllyedt teljes politikai osztály távozzon.

A Lebanon Debate című híroldal hétfő este azt írta, a kormány távozásának egyik oka az volt, hogy a testületen belül sem volt egyetértés a nemzetközi szakértők bevonásáról a kikötői robbanás vizsgálatába. A hírportál szerint az elmúlt napokban a kormány által létrehívott különleges bizottság nem jutott semmilyen eredményre a történtek feltárásában. Korábban Mohammed Fahmi belügyminiszter még azt mondta, nem szükséges, hogy Libanon külföldi szakértőket vonjon be a vizsgálatokba, mert a történtek kivizsgálásához elegendő a helyi nyomozói és igazságügyi szervek szakértelme.