Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszprém várja a fiatalokat

Szöveg: Szabóné Szabó Andrea alezredes |  2024. szeptember 25. 12:00

A Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztály szervezésében október 3-án, Veszprém városában kerül sor a „Vármegyék 1000 éve a Haza védelmében – Veszprém Vármegye a honvédelem szolgálatában” című konferenciára.

Vármegyék_konferencia_PÁ

A szervezők minden érdeklődőt várnak a rendezvénnyel párhuzamosan futó toborzónapra is, az Agóra Veszprém Kulturális Központ elé (8200 Veszprém, Táborállás Park 1.) A programon az MH Légierő Zenekar térzenei, illetve a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Testőrezred, Lövészzászlóalj Különleges Díszelgő Csoportjának előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

A látogatók a hagyományőrző szervezetek bemutatóján különböző történelmi korszakok fegyverzetével is megismerkedhetnek, részt vehetnek a Magyar Honvédség Sportszázad interaktív bemutatóján, érem- és sportszersimogatón is. A toborzósátorban az érdeklődők kézbe vehetik a CZ BREN-2 gépkarabélyokat és a SCORPION Evo3 géppisztolyokat. Továbbá mindenkit szeretettel vár szimulátorral a HM Zrínyi Kft. médiakamionja is.

A toborzó nap részletes programját az alábbi plakáton láthatják.

veszprem_plakat
Címkékkonferencia
Kapcsolódó cikkek
20240411_Debrecen_konferencia_PÁ_nyitó

A haza közösség és identitás

2024. április 12. 10:35