Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszprémben is a mikulást várták a gyerekek

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. december 6. 11:33

Veszprémben, a helyőrségi művelődési otthonban rendezték meg a „Mikulás és karácsonyváró családi napot” december 5-én. Az intézmény dolgozói a családi napra a programok sorával várták a gyerekeket és a felnőtteket. A kicsik természetesen a piros ruhás, fehér szakállú mikulás megérkezését várták a legjobban.

A HEMO kamaratermében már vasárnap, kora délelőtt nagyon sok kisgyerekkel lehetett találkozni, akik különféle játékokkal foglalták le magukat. Megtanulhatták például azt, hogy miként kell bábut fonni a kukorica héjából, de emellett a gyertyafestés, valamint a karácsonyfa díszek készítése is sokakat vonzott. Mindezek mellett természetesen az arcfestés is népszerű volt a gyerekek körében.

A programokról Boldog-Pfening Zsuzsa, az intézmény rendezvényszervezője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az intézmény vezetése célul tűzte ki, hogy rendszeresen szervez családi programokat. Ezzel azt akarják elérni, hogy ne csak a gyerekek látogassanak el a művelődési otthonba, hanem a család többi tagja is jöjjön el és kapcsolódjon be a klub életébe.

„Minden ilyen rendezvény valamilyen hagyományos ünnephez fog kapcsolódni és negyedévente szervezzünk hasonló programokat. A következő családi napon a gyerekeket és a felnőtteket a farsang hagyományaival ismerkedhetnek meg" – tette hozzá.

A főszervező kiemelte: a rendezvényeken a gyerekek közvetlen közelről találkozhatnak a népi hagyományokkal. A játszóházban a népművészet képviselői mutatkoznak be, akik mesterei a szakmának és nagy türelemmel tanítják meg a gyerekeket az ajándék és dísztárgyak készítésére.

A rendezvény szervezője hangsúlyozta azt is, hogy az intézmény ilyenkor is teljesen nyitott. A honvédségben dolgozó szülőket körlevélben értesítették a programokról, de a nem katona szülőket és gyerekeiket is várták. A teremben igyekeztek a karácsony, az advent hangulatát megidézni és a programokat is ehhez igazították.

A december 5-i rendezvényen a játszóház egész nap működött, délután pedig fellépett a Kisbakony táncegyüttes, valamint játékos vetélkedőt szerveztek „Ki tud többet a karácsonyról?" címmel. De természetesen a délután fő látványossága a mikulás megérkezése volt. A piros ruhás, fehér szakállútól mindenki rengeteg ajándékot kapott. 

Boldog-Pfening Zsuzsától megtudhattuk: ezek a programok nagyon jó lehetőséget biztosítanak az intézmény művészeti csoportjainak arra, hogy szerepeljenek és bemutathassák produkcióikat a városban élő fiataloknak.

 

Fotó: a szerző felvételei

Címkékkarácsony