Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezénylőzászlósi látogatás a vásárhelyi laktanyában

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. augusztus 6. 12:33

Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa tett látogatást az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében, augusztus 5-én, csütörtökön.

IMG_2748vf_mod

A Magyar Honvédség első számú altisztjét Gombos Sándor főtörzszászlós, a katonai szervezet vezénylőzászlósa fogadta. Gombos főtörzszászlós Debrecenben már bemutatta a dandár felépítését, így a mostani tájékoztatójában a hódmezővásárhelyi Kikülönített Szervezeti Elemre vonatkozóan tette meg jelentését.

Ezt követően a helyőrségben települt zászlóalj szintű alegységek vezénylőzászlósai bemutatták alegységük képességeit és a rájuk váró feladatokat.

IMG_2730vf_mod

A laktanya bejárása során a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa megtekintette a laktanya rekonstrukciós program keretében és az energetikai fejlesztések kapcsán felújított épületeit, az ott található elhelyezési körleteket, illetve az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék (MH AIAK) vezetési pontját.

IMG_2759vf_mod

Kaszab főtörzszászlós elmondta, hogy a közelmúltban vette át a Magyar Honvédség vezénylőzászlósi pozícióját, így a csapatlátogatásokkal az a célja, hogy jobban megismerje a Magyar Honvédség szervezeteit. „Korábban már többször jártam Hódmezővásárhelyen, így a mostani és az eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy az itt szolgálatot teljesítő altisztek továbbra is garanciát biztosítanak a magas szintű feladatok ellátására” – hangsúlyozta a főtörzszászlós.

IMG_2767v_mod