Vitézség: a katona legnagyobb becsülete

A rendezvény nyitányaként a laktanya és a jogelőd intézmény névadó hadvezérének szobránál – mások mellett - koszorút helyezett el Somogyi János József dandártábornok, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatójának műveleti helyettese, dr. Deli Gergely, az egyetem rektora, dr. Lippai Péter dandártábornok, a kar megbízott dékánja, dr. Csikány Tamás Péter dandártábornok, az egyetem tudományos rektorhelyettese, dr. Padányi József vezérőrnagy, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője, illetve Dražen Berkopić, a Csáktornyai Zrínyi Gárda alelnöke.

A díszteremben tartott állománygyűlésen dr. Padányi József vezérőrnagy, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy bár Zrínyi Miklósnak csupán negyvennégy életév adatott, sikerült magát beírnia Európa történelmébe. Ennek bizonyítéka az összegyűltek nemzeti sokszínűsége is, hiszen Horvátország, Szlovénia, valamint Ausztria polgárai is részt vettek a jeles alkalmon, akik, mint fogalmazott, valamennyien magukénak vallják a Zrínyi-örökséget.

„Szeresd a becsületet, kapitány…” – idézett a hadvezértől, hozzátéve, hogy szinte minden nagy katonai gondolkodó, így Basta, Carl von Clausewitz, illetve Görgey Artúr is körüljárta a vitézi becsület kérdéskörét. „A vitézség a katonának a legnagyobb becsülete” – fogalmazott a vezérőrnagy, hangsúlyozva, hogy elsősorban a mögé érthető tartalomra kell ennek kapcsán gondolni, amely Zrínyi számára a tisztességet jelentette.

A kar napjához kötődő mozzanat, az eszéki híd február elsejei felégetése a kor egyik bravúros katonai diverziójának, az 1664-es téli hadjáratnak volt része: Zrínyi Miklósnak sikerült ellenséges területen huszonhat nap alatt, több, mint húszezer emberrel ötszáz kilométert megtennie, helyőrségek elfoglalása mellett.

„Erről a hadjáratról két olyan epizódot is feljegyeztek, amely kapcsolható a becsülethez, és annak azon megközelítéséhez, amelyet Zrínyi képvisel” – emelte ki a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője.

Egyik a Türbe elfoglalása, amely dédapja ellenségének, Nagy Szulejmánnak a temetkezési helye volt. Az elégtétel lehetőségét figyelmen kívül hagyva nem hagyta katonáinak, hogy feldúlják a vidéket, leszögezve: „nem a holtak, hanem az élők ellen jöttünk.” A másik, amikor a Berzencét feladó ellenség katonáit – hiszen szavát adta nekik a bántatlan elvonulásra – nem engedte megtámadni.

Az ünnepi megemlékezés után, a rendezvény zárásaként kitüntetéseket és elismeréseket adtak át.