Vitorlás sporttábor a Balatonon
Szöveg: Dr. Schmidt Gergely László hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. július 16. 19:43A Honvédelmi Sportszövetség támogatásával rendezték meg az idei ifjúsági vitorlástábort július 2. és 14. között Balatonkenesén. A tábornak már negyedik éve biztosít otthont az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK).
![Vitorlastabor_hososz_](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/60f131aba58a8351601871.jpg)
A tábort szervező Szabó János százados – aki főállásban evangélikus lelkészként szolgál a Magyar Honvédség kötelékében – elmondta, hogy a rendezvényt két turnusban tartották meg: az elsőben 34, míg a másodikban 21 gyermek vett részt.
A foglalkozásokon a diákok megismerkedhettek a vitorlázás elméletével és gyakorlati elemeivel, a navigáció, térképészet alapjaival, azzal, hogyan lehet távolságot becsülni a 6x30-as távcsővel, miként lehetségeses irányszöget mérni, hátrametszéssel a helyzetüket meghatározni, valamint alapvető meteorológiai ismeretekre is szert tettek. Bepillanthattak a vízi rendészeti előírásokba, megtudták mit jelent a havária fogalma, találkozhattak a rádióforgalmazás szabályaival, illetve a vízből történő mentés fogásaival. Az MH RKKK Egészségügyi Központjának személyzete megtanította a táborozóknak az elsősegélynyújtás alapjait is.
![Vitorlastabor_hososz_-19](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/60f131aeaa54c439255446.jpg)
Szabó százados elmondta: szerinte ez egy kiváló közösségformáló és jellemteremtő sportág, amely segít fejleszteni a kamaszok együttműködési képességeit, amellett, hogy egy izgalmas és egyedi élethelyzetben tehetik próbára magukat. A tábori hangulatnak és az egymásra utaltságnak pedig van egyfajta lelki aspektusa is: a gyerekek képesek egymást pozitívan motiválni és segíteni a közös célok elérése érdekében.
Galéria
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ab9f1d5426765107.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131aba58a8351601871.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131abe0295309276700.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131abd98f6386661067.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ac50a7a828120724.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ac8d3e1899959419.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ac94827392470342.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ad06253404555715.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131acf281f476920441.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ad57b1b413378483.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ad6353d268359175.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ada69ea048243083.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131adc559a920858373.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ade30da857698809.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ae0f846196173932.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ae517ca241792987.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131ae65095139499052.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131aeb0512075686073.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131aeaa54c439255446.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131af12e81643400059.jpg)
![](https://honvedelem.hu/media/cache/topNews/images/media/60f131af0c995361125769.jpg)