Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Volt egyszer egy hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / fmh.hu |  2011. február 15. 14:07

Méltóságteljes megemlékezést tartottak a napokban a Don-kanyarban elszenvedett második világháborús magyar veszteség és a tragikus budapesti kitörés évfordulója alkalmából a Fejér megyei Mányon. A misét követően megkoszorúztak a faluban és a település határában található emlékműveket.

1595914228
Háborút megjárt katona már néhány éve nem vesz részt a mányi ünnepségen. Oly sok idő telt el ugyanis a világégés óta, hogy a harcokban részt vett egykori katonák már meghaltak, vagy pedig egészségi állapotuk nem teszi lehetővé azt, hogy ott legyenek a megemlékezéseken.

Az ünnepségen a doni harcok áldozatait és a budapesti ostrom reménytelen, kétségbeesett kitörési kísérletének hőseit idézték meg Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend magyarországi széktartója szervezésében. A katolikus templom megtelt az érdeklődőkkel és az emlékezőkkel.

A Holnapy Dénes Márton plébános által celebrált emlékező szentmise után a falu szívében álló első és második világháborús emlékműnél, majd a község határában található emlékhelynél helyezték el az emlékezés virágait a résztvevők. 

1595914228
László Tibor, a Vitézi Rend székkapitánya, református lelkész a tragikus számok felsorolásával emlékeztetett az 1943-as és 1945-ös tragédiára. Mint elmondta: 1942-ben a keleti frontra küldött 2. magyar hadsereg 1943. január 12-én, a szovjet áttörést követően szenvedte el a legsúlyosabb veszteségeket.

Elhangzott: a másik évforduló 1945. február 11. amikor a magyar és német katonák szembenéztek Budapesten a sorsukkal, azzal, hogy a szovjet ostromgyűrű bezárult. A németek és a magyarok kitartottak a végsőkig, a szovjeteknek pedig lélektanilag volt fontos a magyar főváros bevétele – mindkét oldalon iszonyatos véráldozatokkal.

A kitörés után mindössze 785 katonának sikerült elérnie Zsámbék-Mány-Tarján környékén a saját vonalakat – foglalta össze röviden az egyik emlékező, Szabó Zoltán mányi alpolgármester a történteket.

A kitörésben résztvevők majdnem fele, 17 ezer katona veszett oda néhány nap alatt. A városban maradt egységek február 13-án letették a fegyvert. A második világháború egyik legvéresebb csatája Budapest ostroma, amely 1944. október 29. és 1945 február 13. között, 108 napig tartott.

Fotó: Zsohár Melinda