Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zátonyra futott egy brit atommeghajtású tengeralattjáró

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 24. 11:36

Egy új típusú, brit atommeghajtású tengeralattjáró megfeneklett Skócia északnyugati partjainál pénteken. A balesetet, amelyben senki nem sérült meg, csekély mértékűnek jellemezte a brit védelmi minisztérium. Hivatalos katonai források igyekeztek jelentéktelennek beállítani a brit haditengerészet legújabb és legnagyobb tengeralattjárójának a balesetét.

„Ez nem nukleáris baleset" – hangsúlyozta a védelmi tárca egyik szóvivője. „Senki sem sérült meg a legénység közül és a tengeralattjáró sem szivárog" – fűzte hozzá.

A védelmi minisztérium közlése szerint egy Astute osztályú tengeralattjáróról van szó, amelynek a fedélzetén nincs atomfegyver. A hajó Skye szigeténél futott zátonyra, egy rutin manőver közben. A helyszínre vontatóhajók érkeztek, de a mentést helyi idő szerint csak este hatkor kezdik meg, a dagály beálltával.

A haditengerészet honlapja szerint ez a típus legkorszerűbb és legnagyobb brit tengeralattjáró. Az első három Astute 3,9 milliárd fontba (mintegy 1200 milliárd forint) került.