Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2022. szeptember

2022. szeptember 16. 15:18

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

HADERŐ

A hazáért mindhalálig!

A hagyományoknak megfelelően idén is a Parlament épülete előtt, a Kossuth téren került sor a tisztavatásra, melyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzettek mellett tartalékosok, illetve a polgári életből érkezett pályakezdő hivatásos és szerződéses katonák esküdtek fel a haza védelmére.

 

SEREGSZEMLE

Készenlétben

A magyar haderő harc- és reagálóképességének növelése érdekében nagyobb intenzitású felkészítéssorozat vette kezdetét a közelmúltban. Ennek keretei között került sor a Magyar Honvédség összhaderőnemi, különleges műveleti gyakorlatának végrehajtására.

Újjáéledt képesség

A tüzérfegyvernem hazai történetének jeles napjaként jegyezhetjük 2022. augusztus 10-ét: ekkor gördült be az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájába az a speciális járműszerelvény, amelyen az első Panzerhaubitze 2000 típusú önjáró löveg érkezett meg jövendő állomáshelyére. Ezt a példányt a hónap során további kettő követte, s a tervek szerint 2023 közepéig mind a 24 darab harceszközt megkapja a tatai alakulat.

 

FÓKUSZBAN

Légi történelem

Európa legismertebb és legnépszerűbb repülőnapjának 1985 óta ad otthont a dél-angliai Fairford Légibázis. A rendezvény több évtizedes történelme bővelkedik nagy jelentőségű eseményekben és nem mindennapi látványosságokban – a látogatók emellett számos magyar sikernek is szemtanúi lehettek.

Repülőrajt

Rögtön az első külföldi szereplése alkalmával, a világhírű fairfordi nemzetközi repülőnapon ért el nem mindennapi sikert a Magyar Honvédség ifjú bemutatópilótája, Szentendrei Dávid százados, aki kilencperces programjával elnyerte a sugárhajtású géppel végrehajtott legjobb szólórepülésért járó Paul Bowen-díjat.

Hatásos belépő

A közönség mellett a szaklapok, illetve a katonai repüléssel foglalkozó portálok munkatársait is lenyűgözte az a 12 perces program, amelyet a világ egyik leghíresebb légi show-ján, Fairfordban idén először szereplő magyar Mi–24P harci helikopter mutatott be.

 

HADITECHNIKA

Vízöntők

Az idei, hőségrekordokkal tarkított forró, száraz nyár során egyre-másra keletkeztek pusztító erdőtüzek itthon és külföldön egyaránt – elég csak a pécsi, a tatárszentgyörgyi vagy a szlovéniai esetre gondolnunk. Az említett három helyszínen a lángokkal vívott harc fontos eszköze volt a honvédségi Mi–17T helikopterek külső függesztményeként bevetett élénk színű speciális szerkezet, a Bambi Bucket, amellyel néhány pillanat alatt hatalmas mennyiségű vizet lehetett kijuttatni az oltandó területre.

 

HÁTORSZÁG

Harcos tábor

Idén nyáron két alkalommal tartott angol nyelvű, harcos tematikájú honvédelmi tábort Szolnokon az MH Béketámogató Kiképző Központ. A fiatalok számára több szempontból is hasznosnak bizonyult a rendezvény: lehetőségük nyílt például testközelből tapasztalatot szerezni a Magyar Honvédségről, emellett az angol nyelvet is gyakorolhatták.

Olvasni jó!

Az elhúzódó koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben egyaránt elmaradt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Idén – szeptember 29. és október 2. között – azonban megtartják a nívós rendezvényt, amelyen ott lesz a HM Zrínyi Nonprofit Kft. részeként működő Zrínyi Kiadó is.

Közérdekű

Hasábjainkon közöljük az elhunytak névjegyzékét, melyet a 2022. július 28. és augusztus 26. között beérkezett adatok alapján állított össze az MHP Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége.