Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2013. szeptember

2013. szeptember 12. 15:28

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

Ötven év vértben

1595959834
Budapest talán legszebb lovasszobra a budai várban, a Magyar
Nemzeti Galéria előtti Szent György téren áll. Róna József (1861–1939) alkotása
Savoyai Jenő (Eugen von Savoyen) hercegnek állít emléket, aki éppen 350 éve,
1663-ban, Párizsban látta meg a napvilágot. Franciaországban nevelkedett, de
páratlan hadvezéri és diplomáciai képességeit – melyeket már kortársai is
nagyra tartottak – egy másik európai hatalom, a Habsburg Birodalom szolgálatában
bizonyíthatta, méghozzá kereken fél évszázadon át.

 

 

A hazáért mindhalálig!

 

Augusztus 20-án, a budapesti Hősök terén száz honvédtiszt
tett esküt arra, hogy katonaként a hazát mindhalálig szolgálja. A Nemzeti
Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán végzett ifjú
hadnagyok – kilencvenegy férfi és kilenc nő – a régi ludovikás szokást követve
fogadalmukat kardrántással erősítették meg.

 

 

Kecskeméti repülőnap – 2013

 

Sok szempontból a legek repülőnapja zajlott le idén
Kecskeméten, amely a leghangosabb, a legnagyobb, a legegzotikusabb gépek
megjelenése mellett „begyűjtötte" a legmelegebb időjárás címet is. A rendezvény
egyben ünnepi megemlékezés is volt, ugyanis 75 évvel ezelőtt alakult meg a
Magyar Királyi Honvéd Légierő. 

 

 

Afganisztáni éleslövészet

 

Éleslövészeten vettek részt az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér
Őr- és Biztosító Kontingens második váltásának katonái. A harcjárműirányzók a
repülőtér biztosítási feladataihoz alkalmazott MRAP típusú páncélozott
harcjárművekre szerelt M2-es toronyfegyverekkel gyakoroltak, míg a
mesterlövészek úgynevezett kemény célokra, azaz használaton kívül helyezett
harcjárművekre lőttek.

 

 

Budapesten a NATO katonai vezetése

 

A NATO-tagállamok vezérkar főnökei, NATO katonai képviselői,
a szövetség parancsnokságainak, szervezeteinek vezetői és szakértői – közel
300-an – vesznek részt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Katonai
Bizottságának szeptember 13–15. közötti, budapesti ülésén.

 

 

Újra otthon

 

Térben és időben is nagy utat tett meg Takács Attila
ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár újonnan kinevezett parancsnoka,
míg újra átléphette régi laktanyájának kapuját.

Első ízben pályakezdő századparancsnokként érkezett
Debrecenbe, most azonban már dandár- és helyőrségparancsnokként kell helyt
állnia.

 

 

Tizenegyből 11!

 

A rakéta a másodperc tört része alatt hatalmas lángcsóva és füst
kíséretében hagyja el az indítóállványt, és mire a jellegzetes hanghatások
elérnek hozzánk, a légi cél már fekete füstpamaccsá változott. Az MH 12.
Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái a Balti-tenger partján élesben
mutathatták meg: mit is tudnak valójában.

 

 

Különleges kiképzés

 

Tapasztalatcserével egybekötött közös felkészítésen vettek
részt magyar és amerikai különleges műveleti katonák. A többnemzeti
környezetben végrehajtandó feladatok sikerének egyik alapfeltétele, hogy a
felek pontosan ismerjék egymás fegyvereit és felszereléseit.

 

 

Kettős beosztásban

 

2005. szeptember elseje: megalakul az MH 34. Bercsényi
László Különleges Műveleti Zászlóalj. 2013. június: sikeres missziója után
hazatér Afganisztánból az MH Különleges Műveleti Kontingens első váltása. Több
mint hét, egyáltalán nem szűk esztendő: a két dátum között ugyanis váltásokban
már a „Bercsényi" tizenegy különleges műveleti csoportja vett részt az
afganisztáni küldetésben.

 

 

Honvédelmi kommunikáció

 

Gyors, pontos, hiteles tájékoztatás. Kétségtelenül fontos,
de korántsem az egyetlen feladata a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar
Honvédség kommunikációs szakembereinek. Szerteágazó tevékenységük kiterjed –
többek között – a honvédség és társadalom kapcsolatának erősítésére, s az ő
munkájuk is kell ahhoz, hogy a civil szféra jobban megismerhesse a katonai
alakulatok feladatrendszerét.

 

 

Ünnepi pillanatok

 

A „könnyű vegyes" korszakait bemutató sorozatunk utolsó
állomásához érkezve – kicsit kilépve a „dolgos és harcos" mindennapokból –,
ünnepeljünk együtt a jubiláló alakulattal. 2013. szeptember elseje ugyanis
minden tekintetben nagy nap volt az alakulat életében. Megalakulásuk huszadik
évfordulóját egy egész napos – a városban, a lakossággal közösen szervezett –
programsorozattal köszöntötték, amelyen számtalan, az alakulatnál egykor
szolgált társuk is részt vett.

 

 

Térnyerés

 

Az idei esztendő egyik fontos feladata az altiszti kar
megerősítése. Egy rangidős altisztekből álló munkacsoport ennek szellemében
stratégiai javaslatot dolgozott ki: az egyik cél az altisztek létszámának
növelése. A dokumentum előkészítése mellett számos fontos esemény történt a
közelmúltban, közülük is kiemelkedett a Székesfehérváron megrendezett
altisztavatás.

 

 

A nagy átverés

 

Furcsa emberek a katonák: néha mindent megtesznek azért,
hogy a harckocsikat, a repülőgépeket, a rakétaindító járműveket álcázzák, néha
pedig azért, hogy ott is legyen „valami", ahol valójában nincs…

 

 

Hivatástudat

 

Egy éve irányítja a katonai igazgatási feladatok
végrehajtását, a toborzó és az érdekvédelmi munkát Bács-Kiskun megyében. Durgó
Tamás százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
kecskeméti irodájának vezetője idén két kerek évfordulót is ünnepelt: 20 éve
katona és a közelmúltban volt a 40. születésnapja.

 

 

Bajnokkereső

 

Első alkalommal rendezték meg a Margitszigeten a honvéd
sportválasztó napot. Az augusztus 24-i eseményen a fiatalok számos, a
honvédséghez kapcsolódó sportággal ismerkedhettek meg testközelből.

 

 

Távoli szolgálat

 

A magyar származású katonák sokszor más nemzetek
hadseregében szolgálják új hazájukat. Ismerkedjünk most meg négy, magyar
gyökerekkel rendelkező amerikai tábornokkal.

 

 

Örökség

 

A kecskeméti repülőnap díszvendége volt a második
világháború legendás Puma ezredének két pilótája, vitéz Szentiványi János
nyugállományú alezredes és Frankó Endre nyugállományú főhadnagy, akik
szolgálatuk elismeréseképpen átvehették a honvédelmi miniszter kitüntetését. A
93 éves Szentiványi „Sminyu" pilótaként 1938-ban kezdte pályafutását, majd
Kecskeméten század-, Szolnokon pedig ezredparancsnok is volt…

 

 

Jól kifőzték (2.)

 

Az évekig vagy akár évtizedekig tartó háborúk idején a
katonák és az otthon maradottak sok esetben csak saját leleményességükre
számíthattak; ha a szükség úgy hozta, az életben maradáshoz a „nincsből" is
főzni kellett valamit. Katonaelődeink találékonyságának bizonyítéka például az
üst, a bogrács feltalálása, a majonéz és a szalontüdő receptje is.

 

 

Cserkészliliom

 

Ma is örökérvényű értékekre épül a cserkészmozgalom.
Hazánkban is. A magyarországi szervezet most üli centenáriumát. Célja nem
változott: a közösségért a közösségben jót tenni…

A cserkészet alapelveinek kidolgozója Lord Robert Stephenson
Smyth Baden-Powell of Gilwell, a 13-as huszárból tábornokká emelkedett,
rendkívül népszerű Bi-Pi érdekes történetek formájában foglalta könyvbe
tapasztalatait Cserkészet fiúknak (Scouting for Boys) címmel.

 

 

A magyar repülő- és űrorvostan története

 

Nemes szándékról tanúskodik, hogy az elmúlt két évszázadnyi
idő alatt a katona-egészségügy alapjait megteremtő, folyamatos fejlesztőmunkát
végző „zászlóvivőknek és névtelen robotosoknak" állítanak emléket a szerzők,
méghozzá nagy szakértelemmel, belülről láttatva, látva, hiszen közéjük tartozva
maguk is tevékeny résztvevői, alakítói voltak a magyar katona-egészségügynek,
repülő- és űrorvosi fejlődésnek.

 

 

Közérdekű

 

Bajtársi találkozót szervezett Kalocsán a 24. Harckocsiezred
Baráti Kör Egyesület. A program a Miskei úti, volt Gábor Áron laktanyában
kezdődött, ahol a résztvevők megkoszorúzták az alakulatnál egykor szolgáló
katonák emléktábláját. Ezt követően a volt tiszti klub színháztermében Cserháti
Ákos nyugállományú mérnök alezredes, az egyesület elnöke foglalta össze az elmúlt
találkozó óta történteket.