Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2016. március

2016. március 11. 11:44

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

HADERŐ
1596010216

A kihívások éve

Oroszország, Közel-Kelet, Észak-Afrika: az idén is számos kihívás áll a NATO előtt, amelyekre valamilyen formában reagálnia kell. Minderről Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára beszélt magazinunknak.

Védelem és megelőzés

Bekapcsolódik a migrációs válság rendezésébe az Égei-tengeren a NATO, és AWACS repülőgépekkel is segíti az Iszlám Állam elleni koalíciós műveleteket. Emellett egyetértés van a keleti tagországokban szükséges fokozottabb katonai jelenlétről is: így összegezhetjük a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján elért legfontosabb eredményeket.

NAGYVILÁG

Radar

Nemzetközi katona- és biztonságpolitikai összeállításukban egyebek mellett az izraeli Elbit védelmi ipari vállalat legújabb drónjáról, az amerikai Stryker típusú páncélozott szállítójárművek új fegyverzetéről, illetve a brit királyi haderő továbbfejlesztett páncélozott műszaki járművéről is olvashatnak.

Missziós hírek

A missziók elmúlt hónapjának eseményeit összefoglalva hírt adunk – többek között – az afganisztáni medálparádéról, a pristinai főparancsnokságon tartott magyar–holland közös megemlékezésről, illetve a bosznia-hercegovinai fegyveres erők képességeinek ellenőrzéséről és fejlesztéséről aláírt megállapodásról is.

SEREGSZEMLE

A kör bezárult

1993-as szétválásuk után több mint két évtizeddel, az idei év elején fuzionált az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj. Az új alakulat neve MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred lett.

Februárban történt

A szentesi műszaki ezred laktanyájában tartott törzsgyakorlásról, a tatai felderítő-tanfolyamról, illetve a pályakezdő tisztek és altisztek alapkiképzését lezáró kétnapos vizsgáról is olvashatnak a haderő elmúlt hónapjának kiképzési és protokollhírei között.

Egy alkalmas hely

A létrehozása óta eltelt hosszú évtizedek alatt sok néven működött a kecskeméti Repülőkórház, ám alapvető funkciója mindig ugyanaz maradt. 2013-ban azonban nemcsak a név változott, de a feladatrendszer is bővült. Az MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet az a hely, amelyet minden katona felkeres.

A változások éve

Mozgalmas, feladatokkal és fejlesztésekkel zsúfolt év elé néz mind az MH 86. Szolnok Helikopterbázis, mind a szállítóhelikopter-zászlóalj. Ami nem változik: a csapatmunka, a szoros együttműködés és persze a repülés iránt érzett szerelem…

Felkészítés bevetésre

Változatos terep- és időjárási viszonyok várták a holland királyi hadsereg hazánkban gyakorlatozó alakulatait, amelyek Várpalota térségében a légi mozgékonyságú és az EU-harccsoportba kijelölt erőinek felkészültségét is tesztelték.

Bárhol, bármikor

A téli időszak sem jelent uborkaszezont a Magyar Honvédség búvárképességgel rendelkező alakulatai számára, amelyek ennek jegyében a Kőbányai Sörgyár pincerendszerében, illetve Szolnokon is gyakoroltak.

HADITECHNIKA

Az ébredő erő?

Február elején kapta fel a világsajtó a hírt: az orosz haditengerészet régen látott aktivitással tevékenykedik a NATO és az európai–amerikai kapcsolatok szempontjából kritikus fontosságú Atlanti-óceánon. Mindez igaz, de nem jelenti azt, hogy az orosz tengeralattjárók átvették a térség ellenőrzését.

HÁTORSZÁG

Civilben is katona

Dr. Varga István tartalékos alezredes több sikerfilm katonai szakértőjeként is tevékenykedett, legutóbb a Saul fia stábját segítette tanácsaival.

Tizenhat éve töretlenül

Nem gondoltam volna tizenhat éve, hogy ennyire népszerű lesz a kezdeményezésünk – idézte fel a Doni Hősök Emléktúra kezdeteit Jásdi Balázs főszervező. Az első alkalommal négyen indultak útnak, hogy a Donnál elesettek emléke előtt tisztelegjenek. A motiváció változatlan maradt, napjainkban pedig már népes tömeg járja végig a túra útvonalát.

Héra lovasa

Mindig szerettem feszegetni a határaimat, tesztelni, hogy mennyit bírok. Talán ezért is vágtam bele életem során ennyi különböző dologba… – vallja Horváth Ramóna őrvezető, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 2. lövészzászlóalj 1. lövészszázadának rádiókezelője.

A levegő urai

Az első világháború kirobbanásakor a szemben álló felek nem rendelkeztek konkrét elképzelésekkel a repülőgép alkalmazását illetően. A harcok során aztán kialakultak a légi hadviselés eljárásai, amelyek a technológia rohamléptű fejlődésével párhuzamosan már a háborús évek alatt is rengeteget változtak. Mindezek, illetve annak felismerése, hogy a légtér birtoklása döntő hatással bírhat a későbbi háborúk menetére, 1918-ra az önálló fegyvernemek sorába emelte a légierőt.

Sajtó/szabadság

Azt, hogy a szólásszabadság iránti vágy milyen fontos szerepet játszott az 1848-as forradalom kirobbanásában, jól érzékelteti a 12 pontba foglalt követelések sorrendje, hiszen mindjárt az első tétel: „Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését". De valóban ennyire katasztrofális állapotban volt a hazai sajtó? Mit ért el a forradalom ezen a téren, és milyen következményekkel járt a médiapluralizmus a bukás utáni időkben?

Nagy durranás lesz

A nem is olyan távoli múlt légvédelmi tüzérségének egyik leghatékonyabb eszköze került a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző tagozatának tulajdonába: immár ők újíthatják fel és használhatják majd a legendás 85-öst.

Közérdekű

Összeállításunkban közöljük a 2016. január 25. és február 19. között elhunyt nyugállományú katonák, közalkalmazottak neveit. Hírt adunk továbbá dr. Porkoláb Imre Zoltán ezredes dandártábornokká történt kinevezéséről, illetve arról, hogy az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezred Logisztikai Zászlóaljának javítószázada felújított egy 1914M. könnyű tábori tarackot a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum május 21-től megtekinthető első világháborús kiállítása számára.

Dokumentumok