Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek Csepelen

Szöveg: Snoj Péter |  2018. október 23. 15:08

Budapest XXI. kerületének több helyszínén is megemlékeztek az 1956-os hősökről október 23-án, kedden. A szovjet uralom ellen gyúlt forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján rendezett megemlékezéseken Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is részt vett.

1599194978
A honvédelmi tárca parlamenti államtitkára reggel felkereste a Csepeli Temetőben nyugvó Kovács Sándor nyugállományú vezérőrnagy – Csepel díszpolgára – sírját, ahol koszorú elhelyezésével tisztelgett a néhai nemzetőr emléke előtt.

Az 1950-ben gépkocsi-technikus tisztként esküt tett Kovács Sándor 1956. november 4. után jelentkezett önként nemzetőrnek, hogy az előre sejthető szovjet megtorlások ellen megvédje a civil lakosságot azzal, hogy begyűjti a jogtalanul birtokolt fegyvereket. Tetteiért 1957-ben a Budapesti Katonai Bíróság a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért halálra, mellékbüntetésként pedig vagyonelkobzásra és lefokozásra ítélte. Csaknem hat évet töltött börtönben, ebből nyolcvan napot a halálsoron, mielőtt 1963. február 28-án közkegyelemmel szabadult.

1599194978
Nem messze a temetőtől, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelő aulájában Németh Szilárd parlamenti államtitkár – dr. Juhász György főigazgató főorvossal, valamint Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterekkel közösen – leleplezte és átadta a Túri Török Tibor által készített féldomborművet. Az 1956-os Corvin-közt ábrázoló mű méltó módon emlékezik meg azokról a mártírokról és hősökről, akik 1956. október 23. és november 4. között, valamint a szabadságharc leverése után életüket áldozták a magyar szabadságért. Így például az egészségügyi intézmény névadó Tóth Ilonáról is, aki orvostanhallgatóként, önként segített a magyar és szovjet sebesültek ellátásában. Társaival együtt, 1957-ben végezték ki.

A csepeli Szent Imre téren rendezett megemlékezésen koszorúk elhelyezésével tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai előtt.

1599194978
Fotó: Dévényi Veronika