Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A haza minden előtt

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. március 10. 14:54

Idén 170 esztendős a Magyar Honvédség, amely ma is él, szolgál, és védi Magyarországot, és a magyar emberek biztonságát – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 10-én, szombaton, a pákozdi Katonai Emlékpark (KEMPP) kilencedik évadának megnyitóján

1599182949
Vargha Tamás ünnepi beszédében elmondta: idén 170 esztendős a Magyar Honvédség, a magyar vitézség és virtus azonban ennél jóval idősebb. Hozzátette: ugyancsak 170 esztendővel ezelőtt született a honvéd szó, mely semmilyen más nyelvben nem utal ilyen módon a hazát szolgáló katonákra. „Ugyan nem Pákozdon döntöttek a haderő születéséről és nem is itt toborozták és képezték ki a honvédeket, de a hadsereg itt vívta legelső csatáját, és egyben győzedelmes csatáját. Az újonnan alakult sereg ezzel a győzelemmel megmentette a fővárost, és a márciusi ifjak forradalmát. A szabadságharc első ütközete politikai és erkölcsi hatása révén is jelképpé vált – mely a haza, a nemzeti összefogás, és az idegen uralom alóli függetlenedési törekvést is szimbolizálja" – mondta az államtitkár, hozzátéve: egy országot a katonák védik meg. Kiemelte: persze a honvédek egyedül nem tudják megtenni, ehhez elengedhetetlen mindannyiunk támogatása és összefogása. „A honvédelem nemzeti ügy – a haza minden előtt" – zárta beszédét a miniszterhelyettes.

1599182949

Dr. Görög István, a KEMPP ügyvezetője évadnyitó gondolataiban abbéli vágyának adott hangot, hogy a kilencedik évadban is legalább 30 ezer fizetővendége és 70 ezer látogatója lesz a nemzeti emlékhelynek, mely tavaly az eddigi legsikeresebb évét zárta.

1599182949

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő beszédében lándzsát tört amellett, hogy mindig örömteli erőt meríteni elődeink hősiességéből a jelenkor kihívásaihoz. Közölte: a múlt üzenete a mának az, hogy elődeinkkel egyetemben nekünk is megvan a hazával szembeni felelősségünk, és mindenkinek el kell végeznie a hon védelmének területén a reá szabott munkát.

1599182949

A megnyitón Vargha Tamás Emlékparkért érmet adott át azoknak, akik az elmúlt időszakban tevékenyen segítették a KEMPP munkáját. A díjazottak között volt az MH Összhaderőnemi Parancsnokság korábbi parancsnoka, Huszár János altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes is.

1599182950

A rendezvény előhangjaként az emlékparkba érkeztek az V. Történelmi Emlékfutás résztvevői, akik koszorút helyeztek el a nemzeti emlékhelyet jelképező sztélénél.

Apró újdonságnak mindenképpen örülhetnek a parkba látogatók, hiszen idén már – a megnyitón felavatott – turista-emlékérmet lehet majd vásárolni Pákozdon.

Fotó: a szerző felvételei