A riporter kérdez – és válaszokat vár

A haderő, a katonaság sosem volt könnyű helyzetben, ha a külvilággal való kapcsolattartásról, kommunikációról beszélünk. Eleve kissé visszás helyzet, hiszen a laktanyák szabályozókkal, katonai protokollal, alá- és fölérendeltségi viszonyokkal, valamint szolgálati utakkal teli mindennapjait őrséggel védett falak, kapuk és kerítések választják el a külvilágtól. Mégis, mindezek ellenére fenn kell tartani a viszonylagos nyitottságot a társadalom felé. Merthogy a hadsereg nem önmagáért létezik, nem zárkózhat be elefántcsonttornyokba a civil szféra elől.

Nem javít a helyzeten az sem, hogy a média világa az elmúlt tíz évben jelentősen átalakult és – mint ahogyan megnyitójában Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke fogalmazott – ehhez alkalmazkodni kell.

„A bulvárújságírás sosem fog mély szakmai kérdéseket boncolgatni. Tevékenységét lehet szeretni vagy nem szeretni, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül" – vélekedett a sajtófőnök. Ugyanakkor a katonaszakmai sajátosságokat és szabályzókat sem lehet egyszerűen sutba dobni az újságírók érdeklődésének kedvéért, ezért aztán valahogyan meg kell találni az arany középutat – azaz kontrollált csatornákon és módokon kell áramoltatni az információt a média világába.

Ehhez azonban már csak azért is kellő szakértelem szükséges, mert a médiamunkások zöme nem feltétlenül érti meg azt, hogy ha ő egy esetleges érdekes információ birtokában a laktanya kapuján kopogtatva azonnal interjút szeretne a parancsnokkal, akkor miért küldi el őt a kapuőrség udvarias határozottsággal mindenféle engedélyek hiányára hivatkozva.

Vegyük például a következő elképzelt történést, amivel a kommunikációs gyakorlaton a sajtótiszteknek szembesülniük kellett:

„T. János alezredes, az alakulat törzsfőnöke 28-án reggel szolgálati gépkocsijával Budapestre indul, ahol egy megbeszélésre rendelték be. A helyi ügyek intézése miatt azonban késve indul. Ahogy elhagyja a település határát, egy kanyarban kisodródik és a szemben közlekedő kisteherautónak ütközik. Az alezredes könnyebb sérüléseket szenved, a kisteherautó vezetője azonban súlyosan, utasa szintén könnyebben sérül. A vezetőt mentővel a körzeti kórházba szállítják. A kisteherautó rakománya is megrongálódik, az anyagi kár jelentős. Az első rendőrségi vizsgálat szerint az alezredes túl gyorsan hajtott."

Alighogy a képzelt balesetről a gyakorlat résztvevői tudomást szereztek, máris érkezik az első telefon a helyi rádió munkatársaitól: vajon igaz-e mindez? És ha igaz, mi történt pontosan? Persze lehetőleg azonnal kérik a választ, mert hát délelőtt már lemenne adásban a hír. Aztán szinte még kész sincs az eseményről a hivatalos sajtóközlemény, máris megjelennek a képzeletbeli laktanya kapujánál a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kft. munkatársai által megszemélyesített „civil televíziós stábok", és miután valahogy bejutottak a „laktanyába", máris érkeznek gyors ütemben a kérdések. Ahogyan pedig egyre több és több információ lát napvilágot a történtekről, úgy fokozódik tovább a helyzet, mígnem hivatalos sajtótájékoztató keretében bizony a parancsnoknak kell nyilatkoznia. Pontosan, hitelesen és az igényeket kielégítően. A sajtótájékoztatót viszont szintén a kommunikációs tiszteknek kell előkészíteniük…

Persze a valóságos kamerák és mikrofonok egyúttal gyakorlati célt is szolgáltak: a nyilatkozók szinte az utolsó mondatuk befejezése után visszanézték saját magukat, a HM sajtóirodájának munkatársai pedig minden esetben megvilágították az elhangzottak pozitív és negatív oldalait.

S hogy milyen eredménnyel zárult a gyakorlat? Nos, ezt majd olvashatjuk, láthatjuk, hallhatjuk interneten, televízióban, újságban, rádiókban – remélhetőleg minél többször.

Fotó: A szerző felvételei