Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ország biztonsága a hazáért tenni akaró állampolgárokon is múlik

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. szeptember 3. 22:19

Magyarország védelmi képességei nemcsak a haza szolgálatára felesküdött honvédek számában és a rendelkezésre álló eszközök erejében, hanem a hazáért tenni akaró állampolgárok felkészültségében is rejlenek – mondta Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szeptember 3-án, hétfőn a Szent István Egyetem tanévnyitóján, Gödöllőn.

1599192427
Az államtitkár elmondta: napjainkban a biztonság átfogó értelmezést nyert, így a katonai kihívások mellett a gazdasági, társadalmi, technológiai és éghajlati változások is új kockázatokat hordoznak magukban. A 21. század dinamikusan változó környezetében fontos, hogy tudásunkat naprakészen tartsuk, hogy mindannyian figyelemmel legyünk olyan határainkon belül és kívül történő változásokra, amelyek befolyással lehetnek közvetlen és tágabb környezetünkre. Németh Szilárd kitért arra is, hogy a különböző válságok és újfajta kihívások miatt a NATO minden tagállama – köztük Magyarország is – elkötelezte magát katonai ereje fejlesztése mellett. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célja, hogy a magyar fegyveres erők szinte minden szegmensét modernizálja.

1599192427
Az államtitkár a diákokhoz fordulva felajánlotta a Magyar Honvédség támogatását. Emlékeztetett, hogy a honvédség által létrehozott önkéntes tartalékos ösztöndíjrendszer és az önkéntes tartalékos rendszer olyan lehetőségeket biztosítanak, amelyek segítik a fiatalokat, hogy elérjék személyes céljaikat, és megóvhassák környezetük jövőjét. „A kihívások elleni küzdelemben, a haza és az állampolgárok védelmében nemcsak a hivatásos fegyveres szervekre, hanem önökre is fontos szerep hárul" – hangsúlyozta az államtitkár. A rendezvényen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és az MH Logisztikai Központ. Erről az államtitkár azt mondta: az egyetemi közeg olyan új képességeket és technológiai vívmányokat eredményezhet, amelyek megerősíthetik az ország védelmi képességeit.

1599192428
Dr. Tőzsér János rektor az ünnepségen elmondta: idén mintegy 3200 elsőéves diák kezdi meg tanulmányát a Szent István Egyetemen, amely a magyarországi felsőoktatási intézmények rangsorában az első tíz között foglal helyet. A honvédséggel kötött megállapodásról azt mondta: az együttműködés egyebek mellett az oktatási feladatok végrehajtásában, közös projektek kidolgozásában és indításában, kutatás-fejlesztési tevékenységben, valamint közös tudományos munkában és publikációk készítésében valósul meg.

Az ünnepségen közreműködött a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia Szentendre Helyőrségi Zenekara. Az évnyitó után pedig katonai bemutatót tartottak az egyetem előtt, és toborzósátrat is felállítottak.

1599192428
Fotó: Dévényi Veronika