Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Belekóstolhattak a katonaéletbe

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. július 25. 7:25

Öt napon keresztül ismerkedhettek a katonaélettel azok a gyerekek, akik részt vettek az MH Budapest Helyőrség Dandár KatonaSuli részlege valamint a Régiségbúvár Ifjúsági és Kulturális Egyesület által szervezett Military táborában.

A kiképzőtáborban egy héten át elméleti és gyakorlati foglalkozások, statikus és dinamikus bemutatók, vetélkedők, sportversenyek várták a nyolc és tizenhét év közötti gyerekeket Budaörsön.

1595997677

„Hétfőn a sátortábort építették fel a gyerekek, a keddi napon a légpuska, íjász és aknakereső versenyre készültek, szerdán pedig a Petőfi Laktanyába látogattak a táborozók, ahol közelről is megismerkedhettek a katonák életével" – tudtuk meg Faludi Miklós főtörzsőrmestertől, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár KatonaSuli-program koordinátorától. A tábor vezetője azt is elmondta, a legnagyobb kihívás a csütörtöki járőrbajnokság volt, amely során a szokásos versenyszámokban, azaz a gépjármű – tolásban, lőszeresláda-cipelésben, sebesültszállításban és légpuska lövészetben mérték össze felkészültségüket a csapatok. „A gyerekek a várakozáson felül teljesítettek, lelkesen hajtották végre a feladatokat, betartva például a reggeli ébresztőt is" – tette hozzá Faludi Miklós.

1595997678

„Azért jöttem a táborba, mert szeretem a fegyvereket, és vonz a katonaélet" – mondta lapunk kérdésére Klemán Krisztián, aki azt is elárulta, a programok közül a légpuska-lövészetnek örült a legjobban. Komár Tamara azért jött a Military táborba, mert édesapja is katona: az ő példája keltette fel érdeklődését.

A tábor zárónapján sor és váltóversenyek, illetve egy rövid menetgyakorlat várja a gyerekeket.

Fotó: Galovtsik Gábor

CímkékKatonaSuli