Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benkő Tibor: a honvédelem nemzeti ügy

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Dévényi Veronika |  2019. augusztus 27. 15:08

A honvédelem nemzeti ügy – hangoztatta a honvédelmi miniszter a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot ismertetve augusztus 27-én, kedden a Veszprém Megyei Kormányhivatalban.

1599208564

Benkő Tibor előadásában hangsúlyozta: a Zrínyi 2026 programmal modern, erős Magyar Honvédség megteremtése a cél, amely Magyarország, valamint a magyar polgárok biztonságát tudja garantálni és szolgálni a jelenben és a jövőben egyaránt.

A miniszter úgy fogalmazott: „láthatjuk", mi történik a nagyvilágban és Európában, „szűkebb környezetünkben". „Bár úgy érezzük, hogy békében és biztonságban élünk, ez a béke és a biztonság, ami körülvesz minket, nagyon törékeny" – hívta fel a figyelmet.

Azt mondta: az, hogy a Nyugat-Balkánon viszonylagos béke és biztonság van, annak köszönhető, hogy több ezer katona teljesít békemissziós feladatot azért, hogy ne alakuljon ki újabb konfliktushelyzet. A miniszter szerint Magyarország számára rendkívül fontos, hogy a déli szomszédságban hogyan alakul a jövő, mennyire lesz stabil, kiszámítható a helyzet, és „kell-e attól rettegnünk, hogy újabb háború lesz az ország déli határán".

1599209589

Oroszország és Ukrajna viszonyáról szólva úgy fogalmazott: szinte pillanatok alatt indult el a hibrid hadviselés, amit Oroszország Ukrajnával szemben alkalmazott. „Területeket lehet úgy elcsatolni, országok vezetését, kormányt lehet tönkretenni, kiiktatni egy új hadviselési formával anélkül, hogy légicsapásokat mérnénk, rakétákat indítanánk vagy harckocsi-hadosztályokat vetnénk be" – emelte ki a miniszter.

Benkő Tibor arról is beszélt: Magyarországon 2015 óta csaknem húszezer katona vesz vagy vett részt a határvédelemben, segítve a rendőri erőket, az önkéntes területvédelmi tartalékosok száma pedig 2019-re 8700 fölé emelkedett.

A honvédelmi miniszter hibás felfogásnak nevezte azt, hogy amikor Magyarország a NATO tagja lett, „hagytuk leépülni a honvédséget". Mint mondta, a washingtoni szerződés nemcsak a kollektív védelemről szól, hanem tartalmazza azt is, hogy minden ország köteles olyan képességet építeni és fenntartani, amely garantálja az országa biztonságát.

1599209590

Hozzátette: jelenleg a NATO két veszélyeztetettségi irányt jelöl meg, az egyik az Oroszország irányából érkező, és most már kijelentik azt is, hogy van Észak-Afrika, Ázsia és a Nyugat-Balkán felőli fenyegetettség is, beleértve a terrorizmust és a migrációt.

Azért, hogy Magyarország a régióban békében és biztonságban létezzen, a kormány úgy döntött, hogy modern, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett, lojális Magyar Honvédségre van szükség kiválóan felkészített, kiképzett katonákkal és katonai vezetőkkel – jelentette ki.

1599209590

Közölte: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program középpontjában egyrészt az ember, a katona áll, ugyanakkor a haderőfejlesztés terén haderőnemenként és képességenként a huszonegyedik század kihívásait kezelni képes technikai eszközöket kell beszerezni.

Benkő Tibor a haderőfejlesztés Veszprém megyét érintő vonatkozásairól szólva megjegyezte: Szentkirályszabadján mintegy húszezer négyzetméteres modern logisztikai bázis építése indul meg nemsokára, Várpalotán és környékén pedig olyan korszerű szimulációs rendszer áll rendelkezésre, amely a katonák felkészítését biztosítja.