Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Családi nap a Hadtörténeti Múzeumban

Szöveg: Nyulas Szabolcs | Fotó: Dévényi Veronika |  2019. szeptember 23. 5:18

A Rákóczi-szabadságharcot középpontba állító ingyenes családi napot tartottak szeptember 22-én, vasárnap a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

1596721747

Borsits Enikő, az intézmény múzeumpedagógiai osztályának vezetője kérdésünkre elmondta, a II. Rákóczi Emlékév keretén belül megrendezett Vivat Rákóczi! tematikus nap programjainak összeállításakor a felnőttekre és a gyerekekre is gondoltak. A nap kiemelt eseménye a Pro Patria et Libertate – II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának emlékére 1704-2019 című vándorkiállítás megnyitója. A tárlat egy hónapig – október 23-ig – látogatható, majd Kassán is bemutatkozik. A kuruc és labanc hagyományőrzők segítségével az érdeklődők megismerkedhetnek a korabeli fegyverekkel és viselettel.

1596721748

A gyermekek kézműves foglalkozásokon játék katonát festhetnek, pajzsot és tarsolyt készíthetnek, délután pedig bábelőadást láthatnak Huszt várának elfoglalásáról, valamint Rákóczi-kisfilmekkel is várják a közönséget. Kuriózumnak számít az a több mint 100 kilogrammos csokoládéból készült Rákóczi-mellszobor, amelyet a múzeum aulájában állítottak ki. A szobor ugyan nem ehető, de látogatók hazavihetik az emlékévre készült Rákóczi-emblémával ellátott csokoládékat.

Mint elhangzott, a Rákóczi-emlékév keretében október 27-én a MÁV-Nosztalgia Kft. a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai irányítása mellett indítja útjára történelmi emlékvonatok sorozatában a Rákóczi Expresszt. A kora reggeli órákban a Nyugati pályaudvarról Kassára induló vonaton számos program várja az utasokat. A csaknem 4 órás menetidő alatt kuruc kori hagyományőrzők kíséretében, tárogató zenei és történelmi előadásokat biztosítanak a szervezők, valamint fotókiállítást és filmeket is megnézhetnek az érdeklődők.

GALÉRIA