Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékkonferencia Caporetto hőseiért

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. május 4. 12:42

„Csodálatos Caporetto” címmel tartottak emlékkonferenciát május 4-én, csütörtökön, a Debreceni Egyetem főépületének aulájában.

Az emlékkonferencia célja az volt, hogy bemutassa a korszakra jellemző politikai és katonai erőviszonyokat, ismertesse az állóháború zsákutcáját megbontó új harcászati elemeket, valamint emléket állítson az ott elesett hősöknek és áldozatoknak. A konferenciát egy emlékfutás vezette be, amelynek résztvevői a debreceni Honvédtemető, Hősök Temetőjétől a konferencia helyszínéig, a Debreceni Egyetemig futottak, ezzel állítva emléket a 100 évvel ezelőtt történteknek.

Az ünnepélyes köszöntők után dr. Benkő Tibor vezérezredes ismertette a mai Magyar Honvédség feladatrendszerét, hazai és nemzetközi szerepvállalását. A Honvéd Vezérkar főnök prezentációjában kitért a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatára, szervezeti egységeire, valamint a honvédelmet és a szövetségi rendszert érintő feladatokra.

1596031507

Dr. Benkő Tibor vezérezredes a honvedelem.hu kérdésére elmondta: a mai magyar katonák is a történelemből, a múlt példáiból építkeznek. Ha visszagondolunk a magyar történelem legfontosabb eseményeire – a nándorfehérvári diadalra, Zrínyi Miklós szigetvári áldozatvállalására, a Rákóczi szabadságharc és 1848 hőseire – elmondhatjuk, hogy a magyar nép, a magyar katona ezért a hazáért és a fennmaradásért tényleg rengeteget harcolt és adta életét. „Meggyőződésem, hogy a magyar nép azért maradt fenn, mert olyan elszánt hősei voltak, akik az évszázadok folyamán ezt biztosították. A mai Magyar Honvédség feladatrendszere természetesen egészen más, mint 1917-ben volt, de összefüggéseket, szövetségi rendszereket, nemzetek közti együttműködéseket és azok lehetőségeit, feladatait akkor és most is felfedezhetjük." – tette hozzá a vezérezredes.

A Honvéd Vezérkar főnök előadását követően hazai, valamint meghívott olasz és szlovén hadtörténész előadók idézték fel a Nagy Háború bakáinak hétköznapjait, az 1917-es esztendő hadműveleti helyzetét, valamint az olasz front legsikeresebb offenzíváját, amikor az osztrák-magyar és német csapatok utolsó erejüket összeszedve döntő csapást mértek az olasz haderőre. A hadművelet a Monarchia számára jelentős hadműveleti sikert hozott, a frontvonalat később egészen a Piaveig tolta előre. A sikeres offenzíva az új, elsődlegesen a nyugati harctéren, a németek által alkalmazott támadó jellegű rohamharcászat eredményességét bizonyította.

1596031508

A konferencia további előadói voltak: dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka; dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka; dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese; Maruzs Roland alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje; dr. Négyesi Lajos nyugállományú alezredes, hadtörténész, a HM Kegyeleti Diplomáciáért Felelős Miniszteri biztos belföldi referense; Kiss Róbert zászlós, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóalj vezénylőzászlósa; dr. Kaló József a NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar egyetemi adjunktusa; dr. Barta Róbert egyetemi docens, a Debreceni Egyetem, Egyetemes Történeti Tanszék vezetője; dr. Keményfi Róbert egyetemi tanár; Zeljko Cimpric a Kobaridi Múzeum igazgatóhelyettese és Marco Mantini történész.

A konferenciát a Debreceni Egyetem, a Magyar Hadtudományi Társaság, Debrecen városa, valamint  az MH 5. Bocskai István Lövészdandár közös szervezésében rendezték meg.

Fotó: Tóth László