Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erős hit, erős akarat

Szöveg: Takács Vivien |  2016. november 19. 21:30

„Önök a Magyar Honvédség gerincét kell, hogy alkossák” – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes a IV. Honvéd Altiszti Gálaesten Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban november 19-én.

1596023429

„Az a küldetés, amely előttünk áll, amelyben önök tevőlegesen részt kell hogy vegyenek, az komoly erőpróbát jelent. Komoly erőpróbát jelent a katonáknak és a mellettük lévő családtagoknak is" – hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnök.

A vezérezredes ünnepi gondolataiban megköszönte az altisztek hozzátartozóinak a támogatást. „Ahhoz, hogy eredményesek lehessünk a szolgálatunk során, ott kell, hogy legyen mellettünk az a segítőtárs, aki mindvégig támogat bennünket."

1596023429

A vezérezredes beszédében szólt az illetményfejlesztésről, majd kitért a jövő feladataira is. Mint mondta: megkezdik a Magyar Honvédség haditechnikai eszközeinek fejlesztését, korszerűsítését.

A köszöntő után a gálaest a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (Honvéd Együttes) fergeteges műsorával folytatódott. Előadásukban a magyar történelem és a katonai élet emblematikus pillanatait idézték fel 1848-tól az 1956-os forradalomig.

1596023429

Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa érdeklődésünkre elmondta, hogy a gálaest nagyon fontos esemény az altisztek életében. „Ezen a napon ünnepeljük az altiszti kar és hozzátartozóinak haza iránti elkötelezettségét" – fejtette ki a vezénylőzászlós.

1596023430

A rendezvényen jelen volt többek között Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka, valamint a Magyar Honvédség szövetségi rendszeréhez tartozó országok és stratégiai parancsnokságok vezető altisztjei.

1596023430
* * *

Az egységes intézeti képzés 1924. november 15-én indult meg a Magyar Királyi Veszprémi-jutasi Honvéd Altisztképző Intézetben.

Fotó: Dévényi Veronika