Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felesküdtek a haza védelmére a szerződésesek

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2011. szeptember 8. 15:59

„Önök honvédként hazánk, nemzetünk védői: felemelő, magasztos küldetés e szolgálat”, fogalmazott szeptember 8-án, Szentendrén dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a bevonult szerződéses legénységi állomány ünnepélyes eskütételén.

Száztizenhárom szerződéses katona tett nyilvános katonai esküt csütörtök délelőtt Szentendrén, a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisának (MH KKB) alakulóterén. A felsorakozott honvédek idén június 7-én vonultak be, és azóta teljesítették a kötelezően előírt tizennégy hetes egységes katonai alapkiképzést, illetve sikeresen, eredményesen eleget tettek vizsgakötelezettségeiknek is. Ünnepélyes eskütételükön megjelent dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, illetve Mikusi Zsolt ezredes, az MH KKB parancsnoka. Az eskü szövegét Kovács Csaba honvéd olvasta elő bajtársainak.

Az eskütételt követően dr. Benkő Tibor mondott ünnepi beszédet. Emlékeztette a felesküdött katonákat: az imént elkötelezték magukat amellett, hogy minden körülmények között megvédik Magyarország függetlenségét, szabadságát, állampolgárainak jogait. „Nincs még egy ország, ahol a katonákat honvédő katonáknak neveznék. Önök honvédként hazánk, nemzetünk védői: felemelő, magasztos küldetés e szolgálat", fogalmazott a Honvéd Vezérkar főnöke. A vezérezredes kiemelte: a katonai szolgálat veszélyes, sok megpróbáltatással járó hivatás, amely gyakran tényleg az élet feláldozását követeli meg vállalójától – az eskü szövegéhez hűen. Benkő Tibor azt mondta a megjelenteknek és szüleiknek: legyenek büszkék arra, hogy az eskütevő honvédek hajlandók és képesek odaadni a legdrágábbat, saját életüket is a hazáért.

A vezérezredes arra kérte a katonákat: teljesítsék szolgálatukat esküjükhöz hűen, az elöljárók parancsait betartva, a beosztottakról lelkiismeretesen gondoskodva. „Legyenek bátrak, hősiesek és önfeláldozók. Esküjük egy életre szól, nem csak arra az időre, amíg viselik az egyenruhát. Nagy feladatok előtt állnak, a katonai szervezetek várják önöket", fogalmazott Benkő Tibor, és felhívta a katonák figyelmét a közösségi, bajtársias hozzáállás fontosságára. Emlékeztette a honvédeket arra, hogy nemcsak szerződéses katonai szolgálatuk veszi kezdetét a mai napon, de egyszersmind elindulhatnak azon az úton, amelyen végighaladva belőlük válhatnak a jövő tiszthelyettesei, ők lehetnek a következő nemzedék altiszti állománya. A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar nevében köszönetet mondott a szülőknek is, amiért úgy nevelték gyermekeiket, hogy azok e sok lemondással, megpróbáltatással, kihívással járó hivatást választották.

Az eskütételt követően a honvédek azon katonai szervezetekhez kerülnek átcsoportosításra, amelyekkel szerződésüket megkötötték.

 

 Fotó: Tóth László

További képekért kattintson galériánkra!