Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harminc éve „big band”

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. december 3. 7:10

Stílusosan (katona)zenével ünnepelte megalapításának 30. évfordulóját az MH Légierő Zenekar Veszprém, a városi Megyeházán, december 2-án, szerdán. Az országhatárokon szolgálatot teljesítő bajtársaikra gondolva a zenekar az ünnepi tortát – néhány szeletet kivéve – nekik küldte el; viszont az indulókból, az egyházi énekekből, és a jazzből minden meghívott vendég részesülhetett.

A Tóth Tamás – ma már tartalékos – hadnagy, akkori karmester által, 1985-ben alapított MH Légierő Zenekar gyakorlatilag az első percektől kezdve ugyanúgy játszott klasszikus big band zenét, mint katonazenét. 1988-tól kezdve pedig a zenekar már fellép különböző egyházi rendezvényeken is.

1596004903

Nem véletlen, hogy a jubileumi ünnepségen különféle egyházak képviselői is méltatták a zenekar munkásságát. Dr. Márfi Gyula, veszprémi érsek például Nagy Károly kanonokon keresztül fejezte ki köszönetét az elmúlt harminc évért.

„A zene összhangba hoz minket saját magunkkal. Szinte észre sem vesszük, hogy a mindennapi életben mennyi zenei hasonlatot használunk. A zene és az ének teremtő erőket szabadít fel – így van ez mindig a katonazenekarunk előadásain is" – fogalmazott a kanonok.

1596004903

Porga Gyula, Veszprém polgármestere aláhúzta: az MH Légierő Zenekar Veszprém legalább annyira ikonja a városnak, mint a kézilabda csapat, a veszprémi Vár, a viadukt, vagy éppen az állatkert.

„A veszprémi közösség több mint ezer éve alatt három nagyon komoly tradícióhoz ragaszkodott. Az egyik a katonai hagyomány, a másik a pezsgő kulturális élet, a harmadik pedig a nagyon erős egyházi tradíció. A légierő zenekar pedig esszenciája mindhárom hagyománynak, és részben ez is megkerülhetetlen közszereplővé teszi őket. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nálunk még a katonák is muzsikálnak, mégpedig nem is akárhogyan!" – mondta a polgármester, aki nagy üveg pezsgővel kedveskedett a születésnaposoknak.

Aki valamennyire ismeri a zenekar tevékenységét, az tudja, hogy hosszú évek óta rendszeresen ők zenélnek az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségén rendezett ünnepi rendezvények egy részén – nem beszélve arról, hogy az ezredforduló környékén, hosszú éveken keresztül játszottak a Balkánon állomásozó amerikai csapatoknak. Ebből kifolyólag Bradley Hocevar alezredes, a hazánkba akkreditált amerikai véderő-attasé helyettes – a Colleen Bell, amerikai nagykövet asszony által is aláírt – elismerést adott át Katona János alezredes, karmesternek.

1596004904

Varga János vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója köszöntőjében egyebek mellett kitért arra, hogy amíg régen a katonazenekarok alaprendeltetésükből adódóan bajtársaikat lelkesítették, addig manapság főként a civil hallgatóság részesül ebben az örömben.

„A katonazenészek egyrészt fegyelmezett katonák, másrészt érzékeny muzsikusok. A katonazene pedig, saját nyelvén, a honvédség értékeit közvetíti a civil társadalom felé. Az elmúlt harminc év sikerei egyben felelősséget is rónak a zenekarra, amennyiben tovább kell folytatniuk ezt a munkát" – vélte a törzsigazgató, aki szintén ajándéktárggyal kedveskedett a veszprémi zenekarnak.

Az ünnepség végén Katona János alezredes, régi hagyományokat felelevenítve karddal szelte fel a gyertya nélküli tortát, majd a vendégek pezsgővel koccintottak az elmúlt, és az elkövetkezendő, katonazenével teli harminc évre.

Fotó: a szerző felvételei