Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatalmas érdeklődés övezi a honvédelem napját Budaörsön

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. május 18. 12:34

A modern technológia, a nemzeti emlékezet szerves részét képező katonai hagyományok, valamint a magyar katonák elszántsága és hazaszeretete a garancia arra, hogy Magyarország és az európai értékek a jövőben is biztonságban legyenek – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes május 18-án, szombaton a budaörsi repülőtéren.

1599202946
A honvédelem napja alkalmából szervezett háromnapos rendezvény második napjának megnyitóján Németh Szilárd emlékeztetett: 170 évvel ezelőtt, 1849. május 21-én a magyar honvédseregnek sikerült visszafoglalnia Buda várát a császári csapatoktól, és e hadtörténeti esemény emlékére, 1992 óta minden év május 21-én ünnepeljük a magyar honvédelem napját. Hozzátette: a dicsőséges napot azonban beárnyékolta a hamarosan bekövetkezett osztrák-orosz beavatkozás, amely végül eldöntötte Magyarország sorsát.

A miniszterhelyettes rámutatott: a magyar nép történetében nem ismeretlen helyzet, hogy külső hatalmi beavatkozás döntött a végső kimenetel eredményéről. „Nem szeretnénk, hogy ez bármikor újra megtörténhessen nemzetünkkel, nem akarjuk, hogy egy idegen hatalom beavatkozzon Magyarország életébe. Nem szeretnénk, hogy veszélybe kerüljön szabadságunk, vallásunk, identitásunk. Tiltakozunk az ellen, hogy mások akarják megfogalmazni helyettünk, milyen úton járjunk, kivel legyünk toleránsak, kit fogadjunk bizalmunkba, kinek adjunk helyet szülőföldünkön, vagy kit utasítsunk ki innen. Minden alkalmat, törvényes lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy ezt a jogunkat érvényesítsük!" – hangsúlyozta Németh Szilárd.

1599202947
A miniszterhelyettes rámutatott: a magyar nép büszke katonáira, akik a szabadságharcos elődökhöz hasonlóan elhivatottan, hűséggel szolgálják hazánkat itthon, vagy külföldi missziókban. Ám mint a történelmi példa is mutatja: önmagában ez nem elég. „Korszerű technikai eszközökkel kell ellátnunk őket, hogy szülőföldünket, nemzetünket, szabadságunkat és keresztény értékeinket ne fenyegethesse külső beavatkozás." Ezt a célt szolgálja a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, amelynek köszönhetően modern, ütőképes, hazája iránt elkötelezett hadsereg biztosítja majd hazánk és a magyar emberek biztonságát. Ehhez, idén rekord költségvetést – 513 milliárd forintot – biztosított a kormány, amelyből 150 milliárd jut fejlesztésre. Németh Szilárd hangsúlyozta: a nap nemcsak a honvédelemről szól, hanem a családokról is, hiszen a programok mindenkihez szólnak a legkisebbektől az idősebbekig.

Ezt követően megkezdődtek a délutánig tartó színes programok: először a Magyar Honvédség légierejének forgószárnyasai, majd merev szárnyú gépei díszelgő áthúzással tisztelegtek a látogatók előtt.

Fotó: Rácz Tünde