Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazaértek a szovjet táborokba került magyar hadifoglyok aktái

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Rácz Tünde |  2019. október 14. 20:08

Hatszázezer, a második világháborúban szovjet táborokba került magyar fogoly azonosító kartonjait kapta meg Magyarország – az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság megállapodása értelmében – október 14-én, hétfőn Budapesten, az Országházban.

1596070266

Az oroszországi magyar vonatkozású levéltári iratfeltárás történetében ezzel az eddigi legnagyobb mennyiségű adatátadás valósul meg, mindez kiemelkedő jelentőségű a magyar társadalom információs kárpótlásában.

Az Országházban tartott sajtótájékoztatón Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében elmondta: a második világháború alatt 600 ezer magyar került szovjet hadifogságba. „1992-ben, majd 1998-ban részben hozzáférhetővé váltak a magyar hadifoglyokra vonatkozó oroszországi iratok. 2017-ben új lendülettel folytatódott a feltárás és most mérföldkőhöz érkezett az orosz-magyar levéltári vegyesbizottság munkája" – fogalmazott az alelnök. Hozzátette: most a legnagyobb mennyiségű irat átadása történik, így teljes orosz nyilvántartás elérhetővé válik a magyar kutatók, majd feldolgozás után az érdeklődők számára is. „Mi magunk, de különösen a minket követő generáció kap majd így lehetőséget arra, hogy megismerne nagyszülei, dédszülei sorsát, életútját. A mi felelősségünk, hogy ezeket az ismereteket feltárjuk. Fontos, hogy mindenki tanuljon a kollektív emlékezetté összeálló egyéni életutakból, hogy az elődeink által elkövetett hibák ne ismétlődhessenek meg" – hangsúlyozta Latorcai János.

1596070267

Andrej Juraszov, az Orosz Levéltári Ügynökség helyettes vezetője úgy fogalmazott: a két ország együttműködésének köszönhető, hogy történelmünket nyitottabbá és hozzáférhetőbbé tettük. „Voltak tragikus időszakok, de biztosak vagyunk abban, hogy előre tudunk lépni, a kölcsönös megértés, a tisztelet és a jószomszédi viszony alapján. Ezért fektetnek levéltárosaink különösen nagy figyelmet, az oroszországi magyar hadifoglyok kérdésére" – tette hozzá az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság orosz társelnöke.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója előadásában elmondta: a II. világháborús hadi események miatt a Szovjetunióban mintegy hatmillió ember került fogságba, tizenöt százalékuk magyar nemzetiségű volt. Az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság magyar társelnökének prezentációjából megtudtuk: az átadott kartonokon -többek között- a fogoly neve, apja neve, a születési év és a láger neve olvasható.  

1596070267

„Óriási munka áll előttünk, ami több százezer magyar családnak az információs kárpótlását és a méltó emlékállítását foglya segíteni" – hangsúlyozta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke. Az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság tagja hozzátette: a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkacsoportja is segít abban, hogy ez a hatalmas adatmennyiség “közkinccsé" váljon.

 „Korábban már összeállítottunk egy mindenki számára elérhető honlapot, ami közel hatvanhatezer katona nevét tartalmazza. Ők a gulágon vesztették életüket" – árulta el érdeklődésünkre Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.

1596070267

GALÉRIA