Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősöknek avattak emlékművet Nagykanizsán

Szöveg: Nyulas Szabolcs | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2019. szeptember 20. 18:20

Felavatták a nyugati lengyel hadsereg 1939 és 1941 között Magyarországon át evakuált katonáinak emlékművét szeptember 20-án, pénteken, Nagykanizsán. Az ünnepségen Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, Magyarország azért segített, mert erre kötelezte a sok évszázados lengyel-magyar barátság és az őszinte együttérzés.

1596068666

Németh Szilárd az egykori kávégyári lengyel tábor téglakerítésén elhelyezett emléktábla előtt elmondta: 1939 szeptemberének közepétől a lengyel hadsereg tagjai és a velük együtt menekülő kisebb létszámú civilek a kárpátaljai határszakaszon át érkeztek Magyarországra. Három héten át végeláthatatlan embertömeg hömpölygött Magyarország felé az állandó légitámadások közepette. A magyar területre megérkezett lengyel katonák létszáma október végére már majdnem elérte a 39 ezer főt. A magyar társadalmat ugyan váratlanul érte a lengyel tömegek érkezése, ennek ellenére azonnal megkezdődött fogadásuk megszervezése. Összesen 80-90 ezer lengyel katona és civil érkezhetett a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió által megtámadott országból.

Az eleinte felállított csaknem száz lengyel katonai tábor főleg az ország északkeleti, északi és nyugati részén létesült. Nagykanizsán a kétszázötven fős tiszti katonai internáló tábor mellett létezett egy majdnem hatszáz fős lengyel polgári tábor is, amely a városban szétszórtan, magánházakban működött. A párizsi, majd a londoni emigráns lengyel kormány segítségével, de a magyar hatóságok hallgatólagos beleegyezésével több tízezer katona távozott a zöldhatáron keresztül – Jugoszlávián és Olaszországon át – Franciaországba, hogy tagjai lehessenek az újjáalakuló lengyel hadseregnek – idézte fel az államtitkár.

1596068666

Németh Szilárd hangsúlyozta, a magyar és a lengyel nép sorsa ma is sok szálon kapcsolódik össze. „Hiszem, hogy a két nemzet szövetsége a XXI. században is igazi mentsvárként szolgál mindannyiunk számára. A lengyelek és magyarok útja egy irányba mutat; hiszen közös célunk, hogy megőrizzük keresztény kultúránkat, értékeinket, hogy megvédjük határainkat. Mindkét nemzet mélyen hiszi, hogy az Európai Unió független és erős országok szövetségén alapulhat csak" – fogalmazott az államtitkár.

A rendezvényen beszédet mondott mások mellett Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője, Jerzy Snopek Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Dénes Sándor Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere. Az ünnepi mise, és a beszédek után leleplezték az emlékművet.

GALÉRIA