Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hűség és hazaszeretet

Szöveg: Snoj Péter |  2016. május 20. 14:39

Vay Ádámra, II. Rákóczi Ferenc 359 évvel ezelőtt született udvari főkapitányára emlékeztek Hajdúhadházon, a nevét viselő kiképzőbázison május 19-én, csütörtökön. A megemlékezés mellett az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái toborzónapon fogadták az érdeklődő fiatalokat.

1596013823

„Vay Ádámra ugyanúgy emlékezünk, mint valamennyi szabadságharcos elődünkre, akik életüknél, hivatásuknál, tudásuknál fogva katonákként élték le életüket. Örökségük a Magyar Honvédség minden tagjának példaként szolgál" – mondta Horváth Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott szárazföldi haderőnem főnöke. Mint fogalmazott: katonaelődeink példáját – így a 359 éve született Vay Ádámét is – mindenképpen követendőnek kell tekinteni, és figyelni kell az olyan értékekre is, mint a hazaszeretet és a hűség.

„Úgy gondolom, hogy minden egyes olyan megemlékezés, amelyen hőseinket magasztaljuk, megemlékezünk róluk, lehetőséget nyújt arra, hogy végiggondoljuk ezeket a fogalmakat és megértsük, hogy valójában mit takarnak" – tette hozzá Horváth Gábor dandártábornok.

1596013823

Vay Ádám, Rákóczi főkapitánya és legfőbb bizalmasa leginkább diplomáciai eredményeivel vívott ki érdemeket. A szabadságharc leverése után a száműzetésbe is követte fejedelmét. Betegsége miatt nem kísérhette el Franciaországig, a lengyel Danzigban (ma Gdansk) telepedett le családjával. Hátralévő életét, szeretett hazájától távol, nyomorban és nélkülözésben töltötte el 1719-es haláláig. Emléke előtt koszorúzással tisztelegtek a róla elnevezett hajdúhadházi kiképzőbázis emlékművénél.

Az ünnepség mellett toborzónappal, statikus és dinamikus bemutatókkal is készültek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái. Takács Attila dandártábornoktól, az alakulat parancsnokától megtudtuk: „Igyekszünk azokat az elődeink által bemutatott és példamutatóan elvégzett hőstetteket is bemutatni a fiataloknak, amelyből virtust, bátorságot és példát meríthetnek."  A tábornok hozzátette: idén a toborzás kiemelt program mind a dandár, mind a Magyar Honvédség számára.

1596013823

Fotó: a szerző felvételei