Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jöttek, de nem parancsra…

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. július 18. 12:14

„Székesfehérvár egyik legismertebb háziezredének emléke száz év távlatából is képes egybeszólítani a közösséget. Mi közösen képviseljük azt az összetartó erőt, amely képes megóvni a múlt értékeit” – hangsúlyozta Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) megbízott parancsnoka, július 17-én, kedden, Székesfehérváron.

A magyar királyi 17-es Honvéd Gyalogezred hőseinek tiszteletére rendezett ünnepségen Mihócza Zoltán vezérőrnagy úgy fogalmazott: nekünk kell tetteket végrehajtani annak érdekében, hogy mások is meglássák és megértsék a múltat. „Büszke vagyok arra, hogy a parancsnokság és a városban települt katonai szervezetek aktív részesei e tetteknek és a hagyományokat ápolni kívánó törekvéseknek" – fűzte hozzá.

1599190541
„Az első világháborúból hazatért, testben és lélekben elgyötört katonák első útja ide vezetett, laktanyájuk szomszédságába, a Zichy-ligetbe. Jöttek, de nem parancsra, hanem mert hívta őket a kötelesség. Négy évvel azelőtt indultak el innen a Nagy Háborúba és bár az egység visszaérkezett, sok bajtársuk már nem. Azon a napon a gyalogezred életben maradt katonái az első világháborúban hősi halált halt bajtársaik emléke előtt tisztelegtek. Tíz évvel később, 1928-ban szintén az ezred katonái emeltek emlékművet a korábbi emlékjel helyébe" – mondta az MH ÖHP megbízott parancsnoka.
1599190541
Mihócza Zoltán vezérőrnagy kiemelte: „hiszi és vallja", hogy támogatni kell minden olyan kezdeményezést, mely Székesfehérvárral kapcsolatos és emléket állít katonahőseinknek.
1599190541
Az 17-es ezred emlékművénél koszorút helyezett el többek között Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred képviseletében Wenzdorfer Zoltán alezredes, Csaba Tibor alezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnokhelyettese, Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, valamint Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője is.

A megemlékezésen közreműködött a Kaposvári Helyőrségi Zenekar.

1599190542

Fotó: a szerző felvételei