Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Könyv jelent meg a 100 éves magyar légierőről

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. augusztus 11. 20:13

Pápán, az Esterházy kastélyban mutatták be a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent „A Magyar Légierő 100 éve”  című könyvet augusztus 11-én, szombaton.

1599191465
Az évfordulós kiadvány a magyar katonai repülés történetét fogja át, betekintést engedve az olvasó számára abba a sajátos világba, amelyben a magyar katonai repülőemberek éltek, dolgoztak és teljesítették feladataikat.

A Zrínyi Kiadó alaprendeltetése mindig az volt, hogy a magyar történelem, honvédelem és hadtörténelem, illetve a Magyar Honvédség hazai és nemzetközi történéseit, feladatait mutassa be – fogalmazott a rendezvényen dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó vezetője, aki bemutatta azokat a könyvritkaságokat, amelyek a kiadó gondozásában, az elmúlt időszakban jelentek meg.

1599191466

A most megjelent alkotással kapcsolatban dr. Isaszegi János megjegyezte: a kétnyelvű, nagy gondossággal megszerkesztett kötet várhatóan nagyon népszerű lesz idehaza és külföldön is, hiszen a magyar légierő mindig élen járt a fejlesztések területén, így biztosítva lépéstartásunkat a környezettel és a szükséges műveleti képességeket országunk biztonságának megőrzéséhez.

Tőrös István, a kötet kreatív szerkesztője felidézte a kötet megírásának körülményeit, külön kiemelve azokat az eseményeket és anekdotákat, amelyeket a repülők a repülések szüneteiben vagy bensőséges beszélgetések során elmeséltek. Ezeknek egy töredékét villantja fel ez a hiánypótló alkotás – 394 oldalon, mintegy 900 korabeli képpel és DVD melléklettel illusztrálva. „Mindig voltak, vannak és lesznek vadászpilóták és ez a könyv egyfajta visszapillantó tükör, hogy hogyan éltek az elődök" – mondta Tőrös István.

1599191466

Fotó: Dévényi Veronika