Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Külön tényállás lehet a terrorveszélyhelyzet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 22. 14:12

A Honvédelmi Minisztériumban lefolytatott alaptörvény-módosítási egyeztetések nyomán bekerülhet újabb különleges jogrendként az alaptörvénybe a terrorveszélyhelyzet – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a honvédelmi miniszter Budapesten.

1596012333

Dr. Simicskó István elmondta: a tervezet szerint terrortámadás, illetve súlyos, közvetlen terrorfenyegetettség esetén a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés kétharmaddal hirdetheti ki a terrorveszélyhelyzetet, amely így egy új, hatodik úgynevezett különleges jogrend lehet az alaptörvényben. Ennek nyomán a kormány legfeljebb 15 napra kapna felhatalmazást arra, hogy a szükséges rendkívüli intézkedéseket megtegye. A miniszter szerint ezzel a kormány „kellő mértékű, de nem túl nagy" mozgásteret kap ahhoz, hogy a magyar emberek biztonságát szolgálja.

Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter március 24-én jelentette be, hogy egy terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány. A Belügyminisztériumban több alkalommal tartott ötpárti és szakértői egyeztetéseket követően a BM terrorellenes javaslatcsomagját Pintér Sándor belügyminiszter kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek.

1596012333

A honvédelmi miniszter – a korábbi egyeztetéseket folytatva – péntekre hívta össze ismét a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőit a Magyar Honvédség terrorhelyzetben való bevetéséhez szükséges alaptörvény-módosítási javaslatról szóló egyeztetésre. A tárcavezető sajnálatát fejezte ki, hogy az eredetileg ötpártira tervezett egyeztetésen az MSZP most sem vett részt, de – mint mondta – normaszöveg-javaslatukat nekik is megküldték. A honvédelmi miniszter azt mondta: a tárcához az elmúlt időszakban érkezett kifogásokat, módosítási javaslatokat áttekintették, jelentős részüket be is építették a javaslatba. Az alaptörvény-módosítási javaslatot a Fidesz-frakció nyújtja be valószínűleg a jövő héten.

1596012334

Simicskó István kiemelte, hogy az ellenzéki pártoknak is felelősségük a magyar emberek biztonságának szolgálata. Ezért reméli, hogy a javaslat a parlamentben is megkapja majd a szükséges támogatást.
A miniszter biztatónak és eredményesnek nevezte a pénteki tárgyalást. Hozzátette: most már mindenki látja és érzi a terrorizmussal szembeni fellépés szükségességét, valamennyi párt elismerte, hogy szükséges az alaptörvény módosítása.

A megbeszélésen mások mellett részt vett dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, Kovács Zoltán kormányszóvivő, Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke, Vejkey Imre, a KDNP képviselője, Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, Mirkóczki Ádám (Jobbik), aki a parlament honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának is tagja. Az MSZP – miként a HM-ben tartott előző két egyeztetésen – most sem képviseltette magát. Tóbiás József, a párt elnöke csütörtökön azt közölte az MTI-vel: az MSZP hétfői frakcióülésén alakítja ki álláspontját a HM alaptörvény-módosítási javaslatáról, ezért nem vesznek részt a pénteki egyeztetésen.

1596012334

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária