Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Látogatás és lőbajnokság

Szöveg: Konkoly Dávid |  2016. május 10. 18:10

Ismét alakulatlátogatáson vettek részt a Budapestre akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék május első hetében. Ezúttal a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár látta vendégül a katonadiplomatákat, valamint a hét utolsó napján megrendezték az éves attasé-lőbajnokságot is a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár támogatásával. 

1596013259

A tatai dandár bemutatását Szloszjár Balázs ezredes, parancsnokhelyettes tartotta, aki ismertette a katonadiplomatákkal az alakulat történetét, szervezeti felépítését, feladatrendszerét, várható gyakorlatait, valamint missziós szerepvállalásait. A laktanya múzeumában különféle harckocsimakettek mellett eredeti relikviákat is láthattak a látogatók. Ezután következett a statikus és dinamikus bemutató, ahol a modernizált AK gépkarabély, PKM géppuska és a Glock pisztoly volt a kiállítás tárgya, valamint az alakulatot jelképező T-72-es harckocsi, PTSZ kétéltű harcjármű és két BTR páncélozott harcjármű.

1596013259

A következő napon a püspökszilágyi lőtéren rendezték meg a hagyományos éves attasé-lőversenyt. Az AK-63F-gépkarabéllyal és P9RC Parabellum-pisztollyal végrehajtott verseny legizgalmasabb részét a párbaj jelentette, ahol a párok fekvő pozícióból futva indultak el a 20 méterre lévő célzópozícióhoz. Aki itt elsőként találta el a táblát a Kalasnyikovval, az jutott tovább a következő körbe. A rendszeresített fegyverzeten kívül lehetőség nyílt az AK modernizált változatával, valamint a magyar gyártmányú Hiúz mesterlövész-puskával is megismerkedni. A 2016-os összesített lövészversenyt Iuliu Lucaci ezredes, román véderőattasé nyerte meg, így ő vihette haza az idei évre a vándorkupát.

1596013260
  

Fotó: a szerző felvételei

Címkékattasé