,,Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé”

Százhatvanhat esztendővel ezelőtt, az erdős, dombokkal szegdelt terepen mindkét sereg számára nagy volt a tét. Amennyiben a magyarok győznek, a császári erőknek Budára vagy Vácra kell visszavonulniuk, és ezzel befejeződik a Duna–Tisza köze felszabadítása. Viszont ha a császári-királyi hadseregre mosolyog a hadiszerencse, a magyar fél kénytelen meghátrálni, és biztonsággal csak a Tisza vonalán szilárdíthatja meg helyzetét.

Alig telt egy hónap azóta, hogy a kápolnai csata után, 1849. március elején az osztrák főparancsnok, Windisch-Grätz túlzott optimizmusról tanúskodó hadijelentést küldött a császári udvarba: „A lázadó csordákat szétvertem, néhány napon belül Debrecenben leszek."  Hadserege létszámát tekintve Isaszegnél ugyan Windisch-Grätz volt fölényben, de a magyar haditerv kiegyenlíthette a hátrányt. Ez utóbbit támasztotta alá a magyar hadvezetés rugalmassága, illetve a különböző seregtestek közötti összehangoltság a győztes hatvani (április 2.) és tápióbicskei (április 4.) csatákban.

Az egykori csatatéren az idei évfordulón is izgatottan gyülekezett a tömeg. A magyar−osztrák hadak közeledését távoli dobpergés jelezte.
Délután három óra tájban – mikor az egykori beszámolók szerint a Kókán tartózkodó Görgey is elindult a csatatérre − megszólaltak a harangok, és a megemlékezők koszorút helyeztek el a Kőkeresztnél, valamint a város számos pontján található emlékműveknél.
A hagyományőrző csapatok ezt követően a Szoborhegyhez vonultak, ahol másfél évszázaddal ezelőtt az osztrák tüzérség ágyúállásait a magyar gyalogság szuronyrohammal foglalta el.

Isaszeg egét idén is beborította a füst: lángoltak a makettházak, testek feszültek egymásnak, pengék és szuronyok csaptak össze, puska- és ágyúdörgés hasított a levegőbe. Csakúgy, mint egykoron… A két hadsereg akkor és most sem tágított, a füst és lángtengerben meg-megújultak a lovasrohamok. Másfél évszázada talán ekkor hangzott el Görgey címben szereplő mondata is: ,,Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé."

Mire a nap leszállt, az ide-oda hullámzó ádáz küzdelem magyar győzelemmel ért véget. Bár az osztrák főerők kicsúsztak a bekerítésből, Görgey joggal intézte e szavakat csapataihoz: „Győzelemről győzelemre hordjátok zászlóitokat. Nagy tettek tükrözik vitézségteket és bátorságtokat."

Wysoczki József vezetésével a lengyel légió is hősiesen helytállt. A magyar nemzet és Isaszeg ezt sosem felejti el nekik. Ahogyan egykor a légió tagjai büszkén énekelték: ,,Ha mi vállat vállhoz vetünk, ketten együtt nem veszthetünk."