Ma már kiszámíthatatlan, hol és mikor alkalmaznak erőszakot

A parancsnok a Nemzeti ellenálló képesség: lehetőségek és kihívások a változó biztonsági környezetben című konferencia zárónapján tartott előadásában úgy fogalmazott: a modern háború elméleti vége, s a posztmodern hadviselés kezdete a nukleáris fegyverek alkalmazása. A gyakorlatban azonban ez a dátum 1991-re, a Kuvait felszabadításáért vívott Sivatagi Pajzs hadművelet, vagyis a Száz Órás háború idejére tehető. „Az 1991-es technológiai színvonalon száz óra alatt el lehetett dönteni egy háborút, s el lehetett dönteni egy ország sorsát" – mutatott rá a dandártábornok. A technológia azóta csak tovább fejlődött, és új dimenziói jelentek meg a hadviselésnek, aminek a háttere is megváltozott. Míg a modern háború hátterében általában az ideológiák álltak, addig a mostaniak mozgatórugója az identitás. Egy másik fontos különbség az is, hogy a posztmodern hadviselésben megjelentek a nem állami szereplők – fűzte hozzá.

Az új típusú hadviseléssel az országok különböző időpontokban találkoztak: az Amerikai Egyesült Államok 2001-ben, az ikertornyok leomlásakor, Izrael 2006-ban, az Északi Hadjárat során, a NATO 2011-ben, a líbiai műveletek idején, az Orosz Föderáció 2008-ban, Grúziában, míg Magyarország 2015-ben, a tömeges migráció kezdetén. Az európai közösségben különlegesnek számított a magyar kormány reakciója a tömeges és illegális migrációra: lezárták a zöldhatárokat, és a rendőri művelet támogatására a Magyar Honvédséget is alkalmazták. A veszély elhárítására szinte a teljes magyar haderőt alkalmazták, s később a tanulságok alapján elindították a hadsereg modernizációját. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program két fő irányt határoz meg, az első a hadsereg modernizációja, hogy így alkalmassá váljon a posztmodern hadviselés kihívásainak kezelésére, a második cél pedig, hogy újra aktivizálja az ország társadalmát, így új alapokra helyezve a honvédelem ügyét.

A fejlesztési terv különböző programjai közül kiemelte a területvédelmi elven szerveződő önkéntes tartalékos rendszert. A kormány döntése nyomán mind a 197 járásban egy századnyi civilt vonnának be az önkéntes tartalékos rendszerbe, ami összesen 20 ezer főt jelent. „Azt szeretnénk, ha egy olyan jól szervezett, felkészített reagáló képesség jönne létre, ami helyben áll rendelkezésre, a helyi államigazgatási szervezetek számára, és a leggyorsabb reagálást biztosítják, amikor valami baj történik" – fogalmazott a dandártábornok. Egy esetleges rendkívüli jogrendi időszakban nem harcfeladatatot, hanem annak támogatását bíznák rájuk, ezért is fontos, hogy a tartalékosok az ország teljes területén jelen legyenek; az aktív katonai szervezetek a tizenkilenc megyéből csak tízben vannak jelen – tájékoztatott a dandártábornok. Takács Attila kiemelte azt is: fontos cél, a fiatalokkal való foglalkozás, s erre a honvédelmi tárca nagy hangsúlyt fektet. Ma már a második legnépszerűbb nyári foglalkozásnak a honvédelmi táborokban való részvétel számít a gyermekek és szüleik körében. Ugyanakkor a sport, az oktatás és az ösztöndíjak segítségével még többen ismerkedhetnek meg a honvédelem ügyével – mondta.  

A parancsnok a kétnapos nemzetközi konferencia végén elmondott záróbeszédében úgy fogalmazott, napjainkban újra meg kell határozni a veszélyeket, s új eljárásokat kell kidolgozni azok elhárítására. Enélkül ugyanis nehéz, vagy egyenesen lehetetlen beazonosítani a problémákat.

Kiss Álmos Péter, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely vezető kutatója azt mondta, hangsúlyt fektettek arra, a meghívott előadók minden aspektusból megvilágítsák a témát; összesen huszonkét előadó szerepelt a szimpóziumon. Kiemelte, a vélemények között szerepelt az is, a védelmi és az ellenállási intézkedések sokkal drágábbak, mint az ellenállóképesség és a rugalmasság fejlesztése, ugyanakkor ez utóbbi pozitív társadalmi hatásokkal is jár. Találkozott olyan véleménnyel is, miszerint az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer lehetőséget biztosít, hogy a honvédelem ügyét új alapokra helyezzék, s a társadalmat bevonják ebbe.  

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye, a Magyar Atlanti Tanács, a NATO Kiképzési és Transzformációs Parancsnoksága, és az Óbudai Egyetem közös rendezvényén mások mellett jelen voltak hazai és külföldi kutatók, NATO-tisztviselők, és a témában érintett szakemberek. A szimpózium célja jobban megérteni a leginkább érintettek közötti egymásrautaltságot, felismerni a közös érdekeket és hozzájárulni az ellenálló képesség fejlesztéséhez. A konferencia eredményei alapján létrehozott oktató programok hozzájárulhatnak az egységtudathoz, a fenyegetések hatékonyabb egyéni és közös felismeréséhez, az együttműködő párbeszédhez, és mind az állampolgárok, mind a társadalom részéről egy elkötelezettebb megközelítést tesznek lehetővé.

A vélemények, hozzászólások között elhangzott az is, Magyarországon például a területvédelmi elven szerveződő önkénes tartalékos rendszerrel sikerült közelíteni egymáshoz a civil és a katonai komponenseket, ami jó példa lehet más államok számára is. Monica Shephard, az amerikai vezérkar J7 csoportfőnökségének főnökhelyettese hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába védett a megfelelő módon egy-egy kritikus infrastruktúra, az ellenálló képességet csak a teljes rendszerben, vagyis az összes alkotó egészében érdemes vizsgálni.