Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország biztonsága a tét

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2017. április 13. 12:46

„Minden eskütétel hazaszeretetünk megvallása” – hangsúlyozta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter április 13-án Szentendrén, a szerződéses katonai állomány eskütételén.

1596030368

Százötvennégy szerződéses katona tette le esküjét csütörtök délelőtt Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök jelenlétében. Az eskü szövegét, amellyel a katonák megfogadták, hogy hazájukat akár életük árán is megvédik, Soltész György közkatona mondta elő társainak.

„Minden eskütétel hazaszeretetünk megvallása" – fogalmazott beszédében a honvédelmi miniszter. Mint dr. Simicskó István kiemelte, a tisztelet kultúrájának jegyében teszünk esküt, és amíg vannak olyanok, akik megfogadják, hogy a hazát akár életük árán is megvédik, addig van jövőnk. Különösen nagy jelentősége van ennek napjainkban. „Deák Ferenc örök érvényű szavait tudnám idézni, amelyek kellő bölcsességgel úgy szólnak: nem uszítással, hanem tettekkel lehet a hazát építeni" – mondta. A honvédelmi miniszter hozzátette: Európa- és világszerte komoly problémákkal nézünk szembe napjainkban, és a nemzetállamot semmi sem pótolhatja, csakis a magyar szülőföld adhat nekünk hazát. „Európában a keresztény értékek eltűnőben vannak, ezért nekünk fel kell mutatni ezeket, és védelmezni kell azt, amit védelmeztek őseink, szüleink, nagyszüleink ezen a földön" – mutatott rá.

1596030368

A haderőről szólva dr. Simicskó István elmondta: a Magyar Honvédség kiváló képességű katonákból áll, akik ma is helyt állnak szerte a világban. Mintegy ezer katonánk szolgál külföldön, akiknek tudásáról, felkészültségéről, hitéről, lelkiismeretes, tisztességes, bátor helytállásáról minden szövetségesünk elismerően szól. Ugyanezt tapasztalhatjuk déli határainkon, ahol szintén kimagaslóan látták el feladataikat, védték a magyar állampolgárokat az elmúlt másfél-két év folyamán a honvédek. „Az, hogy itt és most a hétköznapok biztonságát garantálhatjuk, katonáinknak és rendőreinknek köszönhető. Köszönet és tisztelet jár érte" – szögezte le a miniszter.

1596030368

Dr. Simicskó István az átfogó Zrínyi 2026 haderő-fejlesztési program kapcsán bejelentette: a kormány eddig éves szinten a GDP arányában 0,1 százalékkal növelte a honvédelmi büdzsét, a legutóbbi kormánydöntés alapján azonban 0,15 százalékkal növekszik jövőre a védelmi költségvetés. Mindez azt jelenti, hogy folytathatók és nagyobb intenzitással hajthatók végre azon intézkedések, amelyek a magyar katonák méltóbb megbecsülését jelentik – így az illetményemelés és az egyéni felszerelések korszerűsítése –, és természetesen a haditechnikai eszközök korszerűsítésére is szükség van. A miniszter reményét fejezte ki azt illetően, hogy a költségvetés függvényében nagyobb léptékben hajthatók majd végre ezek az intézkedések is felelős, tisztességes és átlátható gazdálkodással.

Mint hozzátette, ezek a költések nem öncélúak, hiszen Magyarország biztonsága a tét. Éppen ezért mindig szükség van katonákra és rendőrökre, akik helyt állnak, felkészülnek, vállalják a kiképzés nehéz terheit és a sok lemondást annak érdekében, hogy civil társaik békében és biztonságban élhessenek. „Kossuth Lajos úgy fogalmaz: a legszentebb polgári erény a haza szabadságát védeni. Önök ezt a legszentebb polgári erényt mutatták itt fel ma, és fogják felmutatni a jövőben is" – szólt a felesküdött katonákhoz a miniszter. Dr. Simicskó István emellett reményét fejezte ki azt illetően is, hogy a jövőben minél több fiatal vállal majd akár hivatásos, akár szerződéses katonai szolgálatot, vagy kapcsolódik be a területvédelmi alapon újjászervezett tartalékos rendszerbe.

1596030369

Fotó: Dévényi Veronika