Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megjelent a harmadik dobozkönyv

Szöveg: Antal Ferenc |  2016. november 22. 16:10

Azt a reménységet, amit október 23-a üzent nekünk, örökül kell hagynunk gyermekeinknek és unokáinknak – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes november 22-én, kedden a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent „Remény és Pokol 1956” című dobozkönyv bemutatóján, Budapesten.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) dísztermében megrendezett könyvbemutatón részt vett dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes is.

1596023474

Az idén 65 esztendős Zrínyi Kiadó megbízott vezetője, dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy beszédében megköszönte a dobozkönyv létrejöttében együttműködő személyek és szervezetek munkáját. Mint mondta: „egy kiadó számára mindig ünnep egy könyv megjelentetése, bemutatása". Ezt követően Isaszegi János ismertette a kiadó elmúlt időszakban elért kiemelkedő eredményeit is, amelyeket különböző szakmai fórumokon nyert el.

1596023474

Dr. Horváth Miklós hadtörténész, a kötet szerkesztője felelevenítette a kiadvány létrejöttének körülményeit. Elmondta: a téma komoly kihívás elé állította a közreműködőket, de a csapatmunkának köszönhetően sikerült ezt magas színvonalon megvalósítani. A széles körű felhasználhatóságát illetően Horváth Miklós nagyon hasznosnak ítélte meg a dobozkönyv létrejöttét, amely különleges mellékleteivel nemcsak az olvasók, hanem a pedagógusok számára is rendkívül hasznos lehet.

1596023474

A kötet címére utalva Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes rámutatott arra, hogy a ,,remény" és a „pokol" szavak érzékeltetik mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között történt Magyarországon. Az október 23-i eseményeket követően feléledt a remény, hogy több mint egy évtizednyi elnyomás után hazánk végre felszabadul a szovjet megszállás alól. A szabadság érzése azonban gyorsan szertefoszlott a november 4-i szovjet intervenciót követően. Mégis ez az alig kéthetes időszak az egyik legszebb a magyar nemzet történelmében, amelynek érzését örökül kell hagyni az eljövendő nemzedékre – fogalmazott az államtitkár. „A legfontosabb, hogy ezt a könyvet ne csak olvassuk, hallgassuk, hanem adjuk oda gyerekeinknek, unokáinknak, hogy ők is nézzék hallgassák és forgassák, hiszen ezt az országot, hazát, nemzetet ők fogják utánunk továbbépíteni" – jelentette ki Vargha Tamás.

1596023475

A mostani immár a harmadik dobozkönyv, ami a Zrínyi Kiadó gondozásában jelenik meg. 2014-ben a Nagy Háború centenáriuma alkalmából adták ki a„A Nagy Háború 1914−1918. − Kézzelfogható hadtörténelem"
című különleges kiadványt, amit tavaly a „Hadikrónika 1939-1945"című, a második világháborúval foglalkozó kötet követett. A harmadik, ,,Remény és pokol 1956" című dobozkönyv a forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából jelent meg.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária