Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múzeum a könyvben

Szöveg: Révész Béla |  2015. november 23. 14:49

Egy évvel a nagysikerű első világháborús dobozkönyv megjelenése után elkészült a második ilyen jellegű kiadvány a Zrínyi Kiadó, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) közös műhelyében. A Hadikrónika című, a második világégéssel foglalkozó dobozkönyv díszbemutatóját november 23-án, hétfőn tartották.

1596004508

A kiadványt dr. Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője mutatta be az érdeklődőknek a HM HIM-ben. Mint mondta, a Zrínyi Kiadó egy évvel ezelőtt jelentette meg az első világháborús dobozkönyvet. A Nagy Háború, 1914-1918: Kézzelfogható hadtörténelem című kiadvány óriási sikernek bizonyult, többek között elnyerte a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját, amelyet az oktatást, nevelést legjobban segítő könyvért ítélnek oda. A fogadtatás után kézenfekvő volt a folytatás, így született meg a második világháborús dobozkönyv a HM HIM és a Zrínyi Kft. közös munkájaként. „Mi nem egyenruhákat vagy töltényeket gyártunk. Szellemi terméket állítunk elő. Olyanokat, amelyektől nagyon is függhet a fiatalok elkötelezettsége a haza szolgálata, a honvédség iránt" – mondta Bozsonyi Károly.

1596004508

A Hadikrónika tematikus írásait – hasonlóan az első kiadványhoz – ismét a HM HIM szakemberei készítették. A könyv legnagyobb vonzerejét a bőséges képi és szöveges anyag mellett azok a mellékletek adják, amelyek – Tőrös István, a Hadikrónika kreatív szerkesztőjének szavaival élve – olyan érdekességek, amelyek a szónál sokkal jobban tudják szemléltetni mind a fronton, mind a hátországban zajló eseményeket. A dobozkönyvben megtalálható például mellékelt dokumentumként egy vázlatrajz, amely nem sokkal a kitörés előtt készült a budai Várról, s a tartalékállásokat, illetve a tűzfegyverek elhelyezkedését jelölték rajta, de találhatunk benne azonosító kártyát, egészségügyis igazolványt, vagy a Vörös Hadsereg által forgalomba hozott százpengőst is.

1596004509

A Hadikrónika" mellékleteinek másik fontos összetevője a multimédiás tartalom. Wonke Rezső, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Film- és Fotóstúdiójának vezetője az első részt vette alapul a mostani munkához is. Ennek alapján csapatával stúdióbeszélgetéseket és korabeli mozgóképes felvételeket egyaránt felhasznált a DVD-melléklethez, amelyet zenei betétekkel is kiegészítettek. Utóbbiban a Légierő Zenekar – Veszprém, valamint a Honvéd Férfikar vállalt főszerepet, második világháborús katonanóták előadásával.

1596004509

A könyvbemutatón részt vett dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is. A miniszter köszönetét fejezte ki az újabb dobozkönyv megjelentetése kapcsán a közreműködők felé. Mint mondta, a könyvkiadók napjainkban egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a digitális eszközök térhódítása miatt, így külön öröm, ha olyan kiadvány kerül a polcokra, amely valóban felkelti a fiatalok érdeklődését. „A két világégés arra tanít, hogy becsüljük a békét. A dobozkönyv különleges kivitelezése, személyessé tett történelmi emlékei ebben is segítenek. Olyan, mint egy élő múzeum, amit bárki hazavihet" – méltatta a Hadikrónikát a honvédelmi miniszter.

A kiadó már a következő kiadvány előkészítésén dolgozik. Dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó megbízott vezetője elmondta: a munka hamarosan folytatódik, hiszen jövőre az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak lesz kerek évfordulója, így kézenfekvő, hogy a tervezett harmadik dobozkönyv azzal foglalkozzon majd.

1596004509

Fotó: Tóth László