Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzeti ereklyénket őrzik

Szöveg: Takács Vivien |  2018. június 1. 20:40

A koronaőrség fegyvernemi napján – június 1-jén, pénteken – kilenc honvéd koronaőr tett esküt az Országház kupolacsarnokában. A rendezvényen Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök is jelen volt.

1599188072
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Koronaőrség állományát az eskütétel után Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte. „A Szent Korona nemcsak ötvenöt királyunk koronázási ékszere, hanem a keresztény magyar államiság, az alkotmányos jogfolytonosság és a nemzeti összetartozás örök jelképe is" – hangsúlyozta Kövér László. Hozzátette: a mai ünnepi eskütételen köszönettel tartozunk mindazoknak, akik nem hagyták feledésbe merülni ezt a történelmi hagyományt.

1599188073

A parlament elnökének beszéde után elismerések átadására került sor.

Ádám Barnabás koronaőr ezredes, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Koronaőrség parancsnoka érdeklődésünkre elmondta: a Honvéd Koronaőrség 2011. május 30-án, ünnepélyes keretek között vette át a Szent Korona őrzését az Országházban. „Három fontos ismérve van egy koronaőrnek: az első, hogy kellő elszántsággal és elhivatottsággal bírjon, a második az, hogy bírja a monotonitást – a szolgálatot ugyanis huszonnégy órán keresztül látják el – a harmadik, talán a legfontosabb pedig, hogy ne ismerje a félelem szót" – fejtette ki az ezredes arra a kérdésünkre válaszolva, hogy milyen egy jó koronaőr.

1599188073

Urbán Tibor koronaőr százados 1996 óta hivatásos katona. Számára nagy megtiszteltetés volt, hogy esküt tehetett. „Úgy gondolom, hogy ez minden magyar katonának álma, hogy itt szolgálhasson, hiszen a nemzeti ereklyénket őrizzük és felelünk érte" – mondta büszkén a százados.

Fotó: Tóth László