Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Ott lobog a trikolór, éljen a honvéd!”

Szöveg: Révész Béla |  2018. szeptember 25. 18:23

Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult szeptember 25-én a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként meghirdetett Ott lobog a trikolór, éljen a honvéd! című, fiataloknak szóló amatőr művészeti pályázat. A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott eseményen Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a győzteseket.

1599193451
Egész évben tartott az az amatőr képzőművészeti pályázat, amelyet a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója alkalmából hirdetett meg általános és középiskolás diákok részére. A pályázat elsődleges céljai között szerepelt a 170 év magyar történelmének honvédjei előtti tisztelgés, hősi helytállásuk alkotói megörökítése, valamint a mai Magyar Honvédség és a katonai hivatás iránti figyelem felkeltése. Témaként a tárca a hősiesség bemutatását jelölte meg, amely a 170 év során meghatározta a magyar honvédség jellegét és karakterét, de az alkotók megörökíthettek egy tetszőleges eseményt is a honvédő harcokból.

Az „Ott lobog a trikolór, éljen a honvéd!" című pályázat lezárása után, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott ünnepélyes eredményhirdetésen Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a győzteseket. Beszédében rámutatott: a tárca képzőművészeti pályázata talán a legkomplexebb módon fejezi ki azokat a célokat, amelyeket az évforduló kapcsán el kívántak érni.

1599193451
„Ez a pályázat lehetőséget teremtett olyan fiatalok megszólítására, akik eddig nem kerültek kapcsolatba a honvédséggel, a katonai hivatással. Számukra ez jó alkalom volt arra, hogy megismerkedjenek a 170 év honvédségi hagyományaival, hogy felkeltsük érdeklődésüket a hadtörténeti események iránt, s ami még fontosabb, alkotói, érzelmi alapon éljék át a megörökíteni kívánt eseményt – mondta Erdélyi Lajos.

Szunyoghy András akadémikus, a zsűri elnöke a tárca és a Magyar Honvédség évfordulós programsorozatát méltatta köszöntőjében. „A honvédségnek áldozatos munkát végzett ezen a területen. Az ehhez hasonló pályázatokkal a hazánk iránti szeretetet próbálunk plántálni ezekbe a gyerekekbe, és ha megnézik a kiállítást, láthatják, hogy ez sikerült is…" – mondta a zsűri elnöke.

1599193452
Az ifjú művészek három kategóriában (általános iskolai felső tagozatos, középiskolás és művészeti specializációjú középiskolák diákjai) versenyeztek, de a zsűri számtalan különdíjat és elismerő oklevelet is kiosztott.

***

1599193452
A kategóriagyőztesek:

1599193452
I. kategória

1. Mursits Bernadett (Szent János Katolikus Általános Iskola)
2. Pad Bálint (Kerek Nap Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
3. Halak Evelin Elizabet (Zalabéri Általános Iskola)

II. kategória

1. Nemes Dávid (Brenner János Általános Iskola)
2. Bálint Kornélia (Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium)
3. Gortva Dominik (SZTEJKI Eötvös József Gimnázium)

III. kategória (A zsűri úgy döntött, hogy az ebben a kategóriában pályázók között nem 1-3. helyezettet hirdet, hanem a legjobb alkotást kiemelt különdíjban részesíti.)

Stanik Ádám (Kós Károly Művészeti Szakgimnázium)

Fotó: Tóth László