Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepeltek a műszakiak

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. április 27. 22:59

Ismét együtt ünnepelték a műszakiak napját és a Szent György-napot a katonák, a rendőrök és a város lakói április 27-én, Szentesen. A Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulójához kapcsolódó rendezvényen az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, a légierő alakulatainál szolgáló műszaki alegységek képviselői mellett az MH Altiszti Akadémia műszaki altisztjelöltjei és műszaki átképző tanfolyamának hallgatói is részt vettek.

1599186154
A Magyar Honvédség valamennyi műszaki alegysége képviseltette magát az idei, 25. alkalommal megrendezett műszakiak napján Szentesen. A katonákat és a nyitott laktanya több mint négyezer vendégét Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese és Antal László ezredes, a házigazda MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka köszöntötték.

Az egész napos jubileumi program ünnepélyes ezredsorakozóval kezdődött, amelyen a hagyományokhoz híven átadták az „Év embere" megtisztelő címeket. Az „Év tisztje" idén Márton Viktor százados, az „Év altisztje" Varga István törzsőrmester, az „Év legénységi állományú katonája" Bérczesi András tizedes, az „Év közalkalmazottja" pedig Oprea Magdolna lett. Szentes önkormányzata „A Honvédségért és a Városért" adományozott elismerő oklevelét Czakó Ágnes közalkalmazottnak dr. Demeter Attila, Szentes polgármestere adta át.

1599186154
A műszakiak ünnepélyes sorakozóját követően aztán megkezdődött az akár „elő-majálisnak" is beillő programkavalkád. A vendégeket a Bocskai-dandár hódmezővásárhelyi katonazenekara szórakoztatta (vezényelt Kovács István őrnagy), bemutatót tartott többek közt az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység különleges díszelgő csoportja, a tűzszerészek, a rendőrök, a tűzoltók és az önvédelmi sportok mesterei. A rendezvény résztvevőit a levegőből a laktanya fölött áthúzva két, Kecskemétről felszállt Gripen, a szentesi repülőklub gépei és helikopterről függeszkedve az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái köszöntötték. Volt technikai bemutató, kitelepültek a toborzók, a laktanya búvárkiképző bázisán is megállás nélkül zajlottak a programok, a gyerekek pedig mindennel „lőttek", mindenre felmásztak, mindent kipróbáltak, aminek a közelébe mehettek. Ebéd után a vendégeket a Kanálgép zenekar szórakoztatta.

1599186154
A rendezvény egyik „törzsvendége" Zsóri Ferenc alezredes volt. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen állomásozó művelettámogató műszaki zászlóaljának parancsnoka 20. alkalommal vett részt Szentesen a műszakiak napján. Itt kezdődött ugyanis 1997-ben a katonai pályája. Első tiszti beosztása az akkori 2. műszaki zászlóalj műszaki utászszázadának első szakaszparancsnoka volt. 2004-ig házigazdaként, a zászlóalj Hódmezővásárhelyre történt települése óta pedig meghívottként vesz részt kollégáival a fegyvernem napja alkalmából tartandó ünnepségeken.

Természetesen idén is megrendezték a „Vörös Bika" nevet viselő műszaki erőpróbát. Körmendi József törzszászlóstól, az embert próbáló küzdelem ötletgazdájától és a bajnokság főszervezőjétől megtudtuk: idén a házigazda ezred víztisztító századának csapata (Shálek Máté, Bencsik Dávid hadnagyok, Benedek Henrik főtörzsőrmester, Szűcs Tamás szakaszvezető) vitte a pálmát. Második helyen a szentesi tűzoltók válogatottja végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a helyi rendőrkapitányság gárdája állhatott fel.

1599186155
A műszakiak napja szentesi ünnepségén részt vett többek közt Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke, Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, Balogh Szabó Imre r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a szentesi rendőrkapitányság kapitányságvezetője, Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője és dr. Demeter Attila, Szentes alpolgármestere.

Fotó: Kárpáti Lajos és a szerző felvételei