Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezető altisztek a Parlamentben

Szöveg: Révész Béla |  2017. december 5. 15:40

Idén ötödik alkalommal szervezték meg az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamot. A továbbképzés részeként december 12-én a Parlamentbe látogattak a vezető altisztek, ahol Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes tartott számukra előadást.

1596042064

Szeptemberben kezdődött meg az MH Altiszti Akadémián az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam. A tizenkét hallgató a kurzus alatt többek között a vezetéselmélet, a stratégia- és hadelmélet, valamint a kommunikáció területén szerzett ismereteket.

1596042064

A vezető altisztek kedden az Országgyűlés épületébe látogattak, ahol Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes ismertette a legfőbb törvényhozó szerv működését.
A miniszterhelyettes az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának üléstermében tartott tájékoztatón ismertette a bizottságok feladatrendszerét, struktúráját, az előterjesztési és meghallgatási mechanizmust, a zárt és nyílt ülések rendjét.

1596042065

Vargha Tamás beszélt a Parlament képviselőszámának csökkentéséről, a választókerületi és országos listás helyek arányáról és rendszeréről. Szólt az országgyűlési vitanapokról, a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, valamint a törvényalkotási és -módosítási folyamatokról, illetve a választási év rövidített parlamenti időszakáról is.

1596042066

A Magyar Honvédséggel kapcsolatban kifejtette: a sikeres mindenkori kormányzás kulcsa a stabilitás, hiszen csak így létezhet stabil hadereje az országnak. A miniszterhelyettes rámutatott: a NATO eddig is elismerte a magyar szövetséges teljesítményét, és ez elsősorban a katonák munkájának volt köszönhető.

1596042066

„A kormány minden fedezetet biztosít ahhoz, hogy 2024-re a GDP 2 százalékát fordíthassuk a haderőre. Fejlesztjük a meglévő képességeket, újakat teremtünk, modernizáljuk a haditechnikát – és folytatjuk az illetményemelést. Célunk, hogy a Magyar Honvédség az egész régióban elismert és ütőképes erő legyen a jövőben" – mondta Vargha Tamás parlamenti államtitkár.

A mintegy öt hónapos Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam január közepéig tart.

1596042066

Fotó: Tóth László