Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zsidó honfitársaink tragédiája pótolhatatlan veszteség a magyar nemzet számára

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2017. április 19. 19:29

Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni, illetve közös felelősségünk garantálni minden állampolgár biztonságát: el kell ítélnünk az antiszemitizmust, és nem engedhetjük meg a zsidóság kirekesztését – mondta el dr. Simicskó István április 19-én Budapesten, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából.

1596030652

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést szerda délután Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Beszédében dr. Simicskó István felidézte a 20. század gyalázatos gaztetteit, emberiségellenes cselekedeteinek sokaságát: a deportálásokat, a munkaszolgálatot, a halálmeneteket, Auschwitz gázkamráit, a tömeges kivégzéseket és a koncentrációs táborokat. Mint a honvédelmi miniszter fogalmazott, e bűnöket mind egy mérgező ideológia, a nácizmus sátáni gondolatainak alapján követték el, következményük pedig az volt, hogy mintegy 600 ezer zsidó származású magyar állampolgár vesztette életét. A nácik szisztematikusan, mérnöki pontossággal építették ki a félelem birodalmát, a halál civilizációját, az emlékezésnek pedig rá kell döbbentenie arra, hogy az ember a legaljasabb embertelenséget is képes elkövetni embertársaival szemben. Ez az emberi kegyetlenség pusztítóbb, mint a természeti katasztrófák vagy a betegségeket terjesztő járványok valaha is voltak a történelem során – fogalmazott.

1596030653

Mint a honvédelmi miniszter rámutatott, a kor vezető politikusai annak idején nem ismerték fel időben a bajt, és nem tettek semmit annak érdekében, hogy a következmények elkerülhetők legyenek. Voltak, akik becsukták a szemüket, és az önámítás csapdájába estek, mások pedig azt mondták: ez nem a mi problémánk, és a kényelmesebb utat választva visszavonultak, érzéketlenné válva mások bajai iránt. Dr. Simicskó István rámutatott: egy közösség esetében igenis látni kell a bajt, és tenni ellene, mentve az elesetteket, a szegényeket, az ártatlanokat. Az 1941 és 1945 közötti Magyarország területén mintegy 900 ezer zsidó származású honfitársunk élt, akik összesen 255 ezren maradtak a háború végére. Tragédiájukkal hatalmas és pótolhatatlan veszteség érte a magyar nemzetet, a szellemi, sport- és gazdasági életet. Mint mondta, ma is büszkék vagyunk azokra, akik mentették zsidó honfitársainkat, és nem feledhetjük történelmünk legsötétebb napjait: közös felelősségünk garantálni minden állampolgár biztonságát, el kell ítélnünk az antiszemitizmust, és nem engedhetjük meg a zsidóság kirekesztését.

1596030653

Napjainkról szólva dr. Simicskó István kifejtette: óriási hiba, amikor Európa arra készül, hogy eldobja magától a zsidó-keresztény értékeket, és az Isten-felejtés állapotába kerül. Mindez beláthatatlan következményekkel járhat, hiszen a nagy civilizációk vallási talapzaton nőtték ki magukat, és a nagy kultúrák mindig belülről bomlanak fel. Mi magunk is felelősek vagyunk a jövő iránt, ezért muszáj, hogy emlékezzünk, és emlékeztessük gyermekeinket is az idők végezetéig: ez a garanciája annak, hogy a tragédia soha többé nem ismétlődhet meg. „Kötelességünk, hogy a béke és a testvériség, a szeretet világát építsük, és ebben minden jó szándékú ember szövetséges" – mondta a honvédelmi miniszter.

1596030653

Az ünnepségen prof. dr. Grósz Andor, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumi elnöke, illetve Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója idézte fel a vészkorszak eseményeit. Köves Máté Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, a Honvédelmi Minisztérium tábori főrabbija beszédében hangsúlyozta: azért is nagyon fontos az események megismertetése, mert a felmérések szerint növekszik a holokauszttagadók száma, a vészkorszakot megélt generáció létszáma pedig egyre fogyatkozik. A történtekre való emlékezésnek szellemi és lelki egészségünkhöz szükséges, napi spirituális feladatnak kell lennie – fogalmazott.

1596030653

Fotó: Rácz Tünde