Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adománygyűjtés Koszovóban

Szöveg: MH KFOR |  2023. március 7. 9:07

Az adománygyűjtés kezdeményezése még 2022 decemberében indult, amikor is a Novo Seló-i táborban jótékonysági karácsonyi vásárt tartottak az ott állomásozó nemzetek. A vásár célja az volt, hogy a befolyt összeget minden nemzet egy általa választott ügy megsegítésére használja.

IMG_6964

A magyar kontingens Összekötő és Megfigyelő Csoport (LMT) katonái találtak rá az anyagi források hiányával küszködő Mentálisan Sérültek Központjára. Koszovó területén ez az egyetlen intézmény, amely felnőtt, mentálisan sérült betegek kezelésével foglalkozik. A több mint ötszáz beteggel foglalkozó központ napi rendszerességgel tart pszichológiai beszélgetéseket és fejlesztő foglalkozásokat a páciensek számára. Az intézmény mobil csapata pedig hetente többször meglátogatja azokat a betegeket, akik nem tudnak részt venni a kezeléseken.

A kontingens katonái számára az ügy fontosságát jól mutatja, hogy az önkéntes alapon működő gyűjtés során – rövid időn belül - szép összeg gyűlt össze, amelyből a központ számára hasznos eszközöket szereztek be. Ezeket a közelmúltban Horváth Sándor alezredes, az MH KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj parancsoka adta át a központ személyzetének.