Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Államalapítónk, Szent István ünnepén…

Szöveg: NTE |  2014. augusztus 24. 8:02

A magyar katonának hazájától távol, misszióban is fontos, hogy megemlékezzen jeles ünnepeiről, érezze, kifejezze kötődését hazájához, annak történelméhez. Magyarország „születését”, az államalapítást ünnepelték a magyar katonák Afganisztánban, Mazar-e Sharifban, a Camp Marmalban augusztus 20-án.

1595977532

A több katonai szervezetben és az egyéni beosztásokban szolgálók együtt, tartalmas programokkal töltötték el a napot. A nap folyamán katonai és sportversenyeket rendeztek, délután pedig ünnepi állománygyűlés keretében elismeréseket adtak át.

A missziójukat sikeresen teljesítők NATO-medál elismerésben részesültek; a külszolgálat során kiemelkedő teljesítményt nyújtott katonák szolgálatát pedig emlékplakettekkel és emléktárgyakkal ismerték el parancsnokaik.

A nap programját színesítették a közös programot nyújtó, összekovácsolást segítő katonai és sportversenyek. Ilyen volt például a katonai váltóverseny, a harcjárműtolás, az egyéni és páros asztalitenisz- és tollaslabdaversenyek, valamint az asztalifoci-bajnokság.

1595977533

A versenyszámok első helyezettjei szintén emléktárgyat vehettek át az ünnepséget követő közös magyar est keretében az afganisztáni hadszíntér nemzeti rangidős képviselőjétől, Juhász István ezredestől, a nap rendezvényeinek fővédnökétől, aki gratulált a versenyzőknek a győzelemhez, de kiemelte, hogy a rendezvény legfontosabb célja az, hogy kifejezze a magyar katonák összetartozását és összetartását.
A Nemzeti Támogató Elem (NTE) a nap eseményeit a teljes magyar kontingens részvételével megtartott, magyar ízeket kínáló vacsora elkészítésével és felszolgálásával koronázta meg.

1595977533

Fotó: NTE