Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Hazafutás” Kabulban

Szöveg: MH KNR ŐBK 2. kommunikációs tiszt |  2013. október 7. 15:16

Október elején tíz mérföldes futóversenyen vettek részt az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr-és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK) második váltásának katonái és a repülőtéren szolgáló Nemzeti Támogató Elem tagjai.

1595961063

Az 1985-ben indult Army Ten-Miler Washington egyik legnagyobb futórendezvényévé vált, amelyen a katonák mellett a hadsereget támogató személyek vesznek részt. A futóverseny célja a hadsereg és az egészséges életcélok támogatása mellett a bajtársi összetartás építése. A műveleti területeken tartózkodó amerikai katonáknak – a washingtoni verseny kiegészítéseként – 2013-ban már 20 helyszínen rendezték meg az úgynevezett Shadow Runt. Az 1985 óta a versenyeken eddig közel 250 ezren vettek részt.

Ez az esemény a műveleti területről hamarosan elinduló MH KNR ŐBK tagjainak – egy utolsó afganisztáni erőpróbaként – már szinte a „hazafutást" jelentette.
A 10 mérföldes (16 kilométeres) futáson résztvevők, a hagyományoknak megfelelően egy emlékpólót kaptak ajándékba.