Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövészet a virtuális térben – majd élesben

Szöveg: MTCS-3 |  2014. július 30. 9:32

Három hónap, három éleslövészet. Szinten tartó, havi éleslövészetét hajtotta végre a napokban az MH Műveleti Tanácsadó Csoport harmadik váltása (MTCS-3), kiegészülve a Camp Marmalban szolgáló Nemzeti Támogató Elem Afganisztán állományával és az egyéni beosztást betöltő magyar katonákkal.

A lövészet sajátossága és új eleme volt, hogy a résztvevők az éleslövészetet megelőző napokban a „virtuális" térben azaz, egy szimulációs lőpályán gyakorolták be tűzfeladataikat.

1595976330

A szimulációs lőkiképző pályát a német nemzet üzemelteti a hadszíntéren. A magyar katonák négyfős csoportokban, az éleslövészetet megelőző napokban a THALES típusú, Sagittarius Small Arms Trainer szimulátorával, a számítógép által generált lövészeti feladatokat gyakorolhattak.

A szimulátor képes egyéni és csoportos, ezen belül szituációs és alaplőgyakorlatok kivetítésére, egy 20 lábas konténerben elhelyezett homorú tükörre, amely rendkívüli élményt és a valóságot megközelítő helyzeteket nyújtott minden katona számára. A konténerhez csatlakoztatott vezérlőegység kiértékeli a lövő feladatvégrehajtásának hatékonyságát, eredményességet, kimutatja a felhasznált lőszermennyiséget, az elért találatokat, jelzi a katona célra tartási és tüzelési technikáját, hibáit.

1595976330

A lövészet napján kora reggel indult a tíz járműből álló oszlop a lőtérre. Az eligazítás, a lőtér bemutatása és a biztonsági rendszabályok ismertetése után kezdődhetett a végrehajtás – mindez 47 fokos hőségben…

Mind a szimulációs, mind az éles lőgyakorlatok célja az volt, hogy a katonák a valóságot a lehető legjobban megközelítő körülmények között készüljenek fel a szolgálatteljesítéssel járó harcfeladatokra, és a begyakoroltakat – szükség esetén – képesek legyenek magabiztosan és hatékonyan alkalmazni – tudtuk meg Juhász István ezredestől, a kontingens parancsnokától.

1595976331


Fotó: MTCS-3