Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új rangidős nemzeti képviselő Afganisztánban

Szöveg: NTE-11 |  2015. szeptember 1. 19:40

Szeptember 1-jétől Talabos Tibor ezredes a rangidős nemzeti képviselő Afganisztánban.

Az elmúlt fél évben – március 1-jétől – Lőrincz Gábor ezredes, a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség, Hadműveleti Osztályának vezetője látta el a rangidős nemzeti képviselői feladatokat Afganisztánban.

A beosztás átadás-átvétele alkalmából rendezett ünnepségen Lőrincz ezredes az elmúlt fél évet értékelve elmondta: „A Magyar Honvédség – a keretnemzet Németország mögött – a második legjelentősebb hozzájárulója volt az északi kiképző, tanácsadó és segítő parancsnokságnak (TAAC-N). Váltásunk kritikus időszakban érkezett, hiszen nem sokkal előtte fejezte be tevékenységét az ISAF és a feladatot a Resolut Support Mission mandátumának sajátosságaival kellett folytatnunk. Ki kellett alakítanunk a műveleti tervezés és végrehajtás megváltozott körülményekhez igazodó feladatrendszerét, valamint újraírnunk a meghatározó Hatályos Műveleti Eljárásokat (HAME). Korlátozott jogi és logisztikai biztosítási lehetőségek mellett új elemként hoztuk létre az úgynevezett kihelyezett tanácsadás végrehajtási rendjét, valamint megteremtettük ennek működési feltételeit."

1595999469

„A vezetésem alatt álló főnökség emellett kidolgozta a 2015-ös harci szezon hadjárattervét az afgán 209. Hadtest részére. A magyar tanácsadó csoportokkal együttműködve megvalósítottuk a kiképzési együttműködést az afgán hadsereg és a rendőrség szervezeti elemei között, s ennek feladatait a havi kiképzési konferenciákon pontosítottuk"
– tette hozzá. Lőrincz ezredes.

A rangidős nemzeti képviselő beosztást átvevő Talabos Tibor ezredes, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ, Törzsosztályának vezetője május 17-én érkezett a hadműveleti területre. A ceremóniát követően úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező hónapokban „tovább kell folytatni a megkezdett munkát, megőrizve az előző váltások által kivívott elismerést. A magyar katonák továbbra is fontos beosztásokat töltenek be a TAAC-N állományában, mind a törzsben, mind a tanácsadói csoportokban."

„A TAAC-N parancsnokságon szolgálatot teljesítő állománytól, rendfokozattól függetlenül elvárom a maximális fegyelmet, feladatvégrehajtást és az egymás iránti kölcsönös tiszteletet. Mindenki munkájára számítok. Egymás nélkül nem tudunk hatékonyak lenni, munkánk egymásra épül. Ennek megfelelően az év hátralévő időszakára a mottónk: One Mission, one team!"
– tette hozzá Talabos ezredes.

1595999469

Fotó: NTE-11

CímkékAfganisztán