Egy esztendő mérlege

Hogyan lehet egy magyar tábornokból a KFOR parancsnokhelyettese?

A NATO-n belül minden misszióban meghatározott a vezető nemzetek köre; a KFOR-ban például ezt a szerepet Németország, Franciaország és Olaszország tölthette be. Mandátumuk általában négy esztendőre szólt, és egymásnak adták a stafétabotot. Franciaország azonban – amely az utóbbi időkben már csupán két katonával képviseltette magát a misszióban – mára elhagyta a KFOR-t. Jelenleg éppen Olaszország a vezető nemzet, így értelemszerűen ők delegálják a parancsnokot is. A hierarchiában őt követő beosztásokat pedig azoknak az országoknak a képviselői látják el, amelyek (elsősorban a létszám és a képességek tekintetében) jelentősen hozzájárulnak a misszió sikeres működtetéséhez. Ezen a listán, a létszám alapján, Magyarország jelenleg az ötödik helyen áll, manőver- vagy felderítőerők tekintetében viszont ennél is előrébb. Utóbbiak pedig jelentősen felértékelik egy adott nemzet szerepét a misszióban. Mindezeket figyelembe véve ajánlotta fel a NATO hazánk számára a parancsnokhelyettesi beosztást, s ez alapján kaptam megbízást a honvédelmi minisztertől és a Honvéd Vezérkar főnökétől a feladat ellátására.

Ugyanabban az időszakban az EUFOR-misszióban is magyar tábornok töltötte be a parancsnokhelyettesi pozíciót, Mihócza Zoltán dandártábornok. Értékelhetjük ezt a szövetségesek részéről a hazánk irányába megnyilvánuló bizalom jeleként?

Jelenleg mekkora a KFOR létszáma?

Ez idő tájt harmincegy nemzet mintegy 4500 katonája szolgál a misszióban, amelyben egyébként kétféle hozzájárulást különböztetünk meg: a NATO-alárendeltségben, illetve a nemzeti alárendeltségben tevékenykedőket. Utóbbiak körébe tartoznak azok az országok, amelyek ugyan nem NATO-tagállamok, de fontosnak érzik a szerepvállalást a konfliktus békés rendezésében. Ők inkább logisztikai- és kiszolgálóelemekkel segítik a munkát, egyfajta hátteret biztosítva a NATO-alárendeltségben működő kontingenseknek.

Milyen kihívásokat jelent egy ilyen nemzetközi alakulat parancsnokhelyettesi posztjának a betöltése?

A KFOR parancsnokhelyettesének a dolga, hogy az alegységekkel, a katonákkal, a műveletekkel, a kiképzéssel és minden ehhez kapcsolódó tevékenységgel foglalkozzon. A parancsnok munkájának zömét ugyanis más irányú elfoglaltságok teszik ki, például ő tartja az állandó kapcsolatot Koszovó elnökétől a városok közigazgatási vezetőin keresztül szinte mindenkivel, aki az ország irányításában felsőbb szinteken részt vesz. Ebből adódóan rengeteg látogatót fogad és még többet utazik. A missziós tevékenység és a nemzeti rangidősök koordinálása így inkább a parancsnokhelyettes munkája, s tegyük hozzá mindjárt, hogy harmincegy ország esetében ez nem is annyira egyszerű feladat.

Maradt-e ideje a magyar katonákkal kiemelten foglalkozni?

Nem. Szolgálati időm alatt három magyar váltás érkezett Koszovóba; természetesen mindegyik parancsnokával személyesen találkoztam és beszéltem rögtön a küldetésük elején. Mindnyájukkal közöltem a legfőbb elvárásomat, miszerint: őrizzék meg azt a színvonalat, amelyet a Magyar Honvédség az évek során kialakított a misszióban. Nem is volt probléma soha. A magyarok munkáját mindenki elismeri Koszovóban, vannak olyan kiképzési feladatok – ilyen például a tűziszony (fire phobia) leküzdését célzó felkészítés –, amelyeket csak a magyarok oktathatnak. Ha a törődés tekintetében nem is tehettem különbséget, azért persze igyekeztem a lehető legtöbb időt a magyar katonák körében eltölteni, de azt hiszem, ez megbocsátható a számomra.

Említette az utolsó két francia katona kivonását. Milyen prognózis alapján dönt egy adott nemzet arról, hogy hány katonát küld a misszióba vagy hív vissza onnan?

A NATO fő szempontja, hogy a biztonsági helyzetnek megfelelő, elégséges számú katonát állomásoztasson a helyszínen. Emellett persze minden résztvevő országnak van saját nemzeti katonapolitikai érdeke, amely akár pénzügyi, akár védelempolitikai, akár más okok – például a nagyon is aktuális migrációs válság – miatt folyamatosan változik, s ehhez alkalmazkodva határozzák meg a külföldön szolgálatot teljesítő katonáik számát is. Ezzel együtt a 4500 fős KFOR létszám stabilnak mondható, 2012 óta számottevően nem változott. Régebben egyébként konkrét időhöz kötötték egy adott létszám állomásoztatását, most viszont már a biztonsági helyzet változásaihoz igazítják. Ez a metódus sokkal célravezetőbb, mint az, amikor mindig ugyanannyi katona volt a misszióban, akár szükség volt rájuk, akár nem.

Milyennek látja most a biztonsági helyzetet Koszovóban, főleg az etnikai feszültségek függvényében?

A Balkán kapcsán mindig nagyon óvatosan kell fogalmazni, ha az ember a biztonsági helyzetet szeretné megítélni vagy láttatni. A felszín általában nyugodt, a mélyben azonban elfojtott indulatok kavarognak. Az elmúlt években jelentősen csökkent az etnikai villongások száma, nyílt konfliktusok nincsenek, de a láthatatlan feszültség miatt elég egyetlen szikra, hogy minden berobbanjon. Jelenleg Koszovóban nem is annyira az etnikai feszültség generál érzékelhető problémát, még csak nem is a katonai jelenlét, a gondok sokkal inkább gazdasági és politikai jellegűek. Ne feledjük, hogy egy nagyon fiatal állam nagyon fiatal pártokból álló politikai rendszeréről van szó, ahol az egyén, az emberek érdekei, problémai, mindennapi gondjai mintha elsikkadnának. A korrupció, a gazdaság átláthatatlansága, a munkanélküliség és a szegénység elégedetlenséget szül, mindez pedig idővel alapja lehet egy társadalmi törésnek, amely bizony erőszakos formában is megnyilvánulhat.

A migránsválság mennyire érintette vagy érintheti a jövőben Koszovót, azon belül a KFOR tevékenységét?

Alaprendeltetése értelmében a KFOR a helyi hivatalos szerveket és az önkormányzatokat támogatja, nincs konkrét szerepe vagy mandátuma a migránskérdésben. Az, hogy egy adott ország miként képes kezelni a migránsválságot, nagyban múlik a kormányzati szervek felkészültségén. Amikor például elkezdtem a kinti szolgálatot, az ENSZ és az EBESZ helyi képviselőivel együtt hamar szembesültünk a ténnyel, miszerint a koszovói vezetésnek nincs kidolgozott terve egy esetleges migránsválság kezelésére. Ösztönzésünket, javaslatainkat azonban megszívlelték, s a szolgálati időm vége felé már kész terveik voltak arra nézve is, hogy miként kezelhetnek egy ilyen helyzetet. A régióban egyébként Koszovó a legkisebb ország a maga 20 ezer négyzetkilométerével, és a fő balkáni migránsútvonalak elkerülik. A fő irány inkább Szerbia volt, illetve újabban a Görögország–Macedónia–Albánia–Olaszország tengely. Ebből adódóan a kint töltött szolgálati időm során mindössze néhány tucat migráns érkezett az országba. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a helyzet nem változhat meg néhány hét vagy hónap alatt. Ha a térség valamelyik országa úgy dönt, hogy lezárja a határait, és a migránsútvonalak a függőleges helyett egy horizontális tengelyre helyeződnek át, az már Koszovót is érintheti.

Más a helyzet az „Iszlám Állammal". A hírek szerint a közelmúltban több, a hálózatukhoz tartozó embert fogtak el Koszovóban, és terrorcselekmények előkészítésével vádolják őket. Mennyire befolyásos a terrorszervezet az országban, és mi a szerepe a KFOR-nak az ellenük folytatott küzdelemben?

Egy esetleges terrortámadásra a KFOR-nak is léteznek kidolgozott tervei, s bár eddig nem történt ilyen, a fenyegetés nagyon is valós, komolyan kell venni. Az elmúlt időszakban több, az „Iszlám Állam" ellenőrzése alatt álló területről visszatért potenciális elkövető jelent meg az országban. Ennek megfelelően voltak olyan időszakok, amikor szigorítottunk is a biztonsági intézkedéseinken. Bár mandátum hiányában önálló akciót nem kezdhettünk ellenük, de az EULEX-szel (az EU rendőri és igazságszolgáltatási szervezete Koszovóban) közösen információkkal és tanácsokkal láttuk el a koszovói rendőrséget, amelynek szintén kiváló hírszerzői vannak. Munkájuk eredményeként a helyi biztonsági erők eddig megközelítőleg 350–400 főt tartóztattak le, olyanokat, akik komolyan gyanúsíthatók azzal, hogy az „Iszlám Állam" megbízásából tartózkodnak Koszovóban. Kaptunk információkat közvetlen fenyegetésekről is, de a koszovói hatóságok minden alkalommal remekül reagáltak, így eddig nem történt terrortámadás az országban.

Többször felmerült már, hogy a KFOR struktúráját valamilyen formában megújítják, a misszió megszüntetése azonban még nem került napirendre. Megítélése szerint meddig marad a KFOR, és milyen változások várnak rá?

Az önálló Koszovó vezetése számára megnyugtató a KFOR jelenléte. Az erről szóló megállapodást minden évben felülvizsgálják, de semmi nem indokolja a csapatok kivonását, hiszen mind a koszovói, mind a szerb fél főként a KFOR-ban látja a biztonság garanciáját. Ez különösen igaz a határbiztosítás területén, amelyet szintén mi kontrollálunk, és amely tekintetében a két fél nem működik együtt. Ne feledjük azt se, hogy a NATO-táborok fenntartása rengeteg helyi lakosnak ad munkát és megélhetési lehetőséget, így gazdasági szempontból is sokat nyom a latba a jelenlétünk. A „hogyan tovább" azonban ezektől függetlenül is fontos kérdés. Amikor kikerültem Koszovóba, a parancsnok felkért, hogy készítsek egy tanulmányt a KFOR további fejlődési lehetőségeit illetően. A legfontosabb konklúzió az volt, hogy amennyiben a biztonsági helyzet tartósan javul és nyugodt marad, a szövetséges országok fokozatosan kivonhatják harcoló csapataikat, s felválthatják azokat úgynevezett non-kinetic erőkkel. Ezt a tanulmányt a NATO döntéshozó szerve is elfogadta, de a megvalósítása csakis a biztonsági körülmények tartós változásával kezdhető meg.

Hogyan reagálna a KFOR, ha egy ilyen jellegű csapatkivonást követően az országban mégis villongások törnének ki?

Erre is fel vagyunk készülve, a tartalék erők éppen emiatt állnak folyamatos készenlétben. Egykor a misszióban 50 000 katona vett részt, ma 4500. Ilyen szempontból egyébként nem is az a lényeges, hogy éppen hányan tartózkodnak a helyszínen, hanem hogy hány kiképzett rendfenntartót vagyunk képesek rövid időn belül a helyszínre juttatni.

Egy esztendő tapasztalatai alapján hogyan látja a magyar katonák itthoni felkészítését, akad-e bármi változtatni való?

Szokták mondani, hogy újítani sosem árt, de úgy vélem, hogy a magyarok felkészítése a KFOR-missziókra maradéktalanul betölti célját, s ez alapján büszkén végezhetik munkájukat a műveleti területen. Természetesen a helyi viszonyokra történő felkészítés legjobb terepe maga Koszovó, s éppen ezért minden újonnan érkező kontingensnek kinti gyakorlatot és vizsgát is tartunk. Ez a jól bejáratott rendszer a további záloga annak, hogy katonáink minden körülmények között megállják a helyüket. A hazai és külföldi elöljárók, avagy a látogatóba érkező vendégek mindig a legnagyobb elismerés hangján szólnak a magyarok munkájáról. Külön megtiszteltetés volt a számunkra, hogy dr. Simicskó István honvédelmi miniszter röviddel hivatalba lépése után először a KFOR magyar kontingenséhez látogatott el.

Nemrégen tért vissza a Honvéd Vezérkarban betöltött posztjára, a hadműveleti csoportfőnökség élére. Milyen érzés újra itt lenni?

Furcsa. Egy év nagyon hosszú idő. Kiesik az ember az itteni ritmusból, és felvesz egy másikat egy másik közegben, környezetben. Itt nagyon magas fordulatszámon pörög a munka. Rengeteg feladatunk van, koordinálni pedig csak úgy lehet, ha mindennel tisztában vagyok, ami a főnökségen történik. Jelenleg éppen utolérem magam.

Fotó: Rácz Tünde és Korom Ferenc magánarchívuma

Forrás: Magyar Honvéd 2016. december