Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elsődleges cél: az összetartozás erősítése

Szöveg: MH KFOR Kontingens |  2013. július 15. 15:06

A misszió történetében először, a KFOR vezénylőzászlósa, Angelo Fuchs főtörzszászlós szervezésében július 4-én megrendezték a KFOR éves úszóversenyét Pristinában.

A misszió parancsnoka, Volker R. Halbauer vezérőrnagy előzetesen az esemény teljes körű biztosítását rendelte el, amely magában foglalta a víz minőségének bevizsgálását is. A KFOR egészségügyi tanácsadója az elvégzett tesztek alapján biztonságosnak ítélte a víz minőségét.

A több mint kétszáz résztvevő a misszió minden nemzetének képviseletében, Koszovó fővárosában, Pristina egyik külső kerületében, a Germia Parkban található szabadtéri uszodában mérhette össze technikáját és erejét.

A mindössze hatfős magyar csapat női tagjai remekeltek az egyéni számokban: egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet „halásztak el" a többiek elől. A váltóversenyek közül a magyar csapat kettőben indult, ezek mérlege egy arany- és egy ezüstérem.
Külön büszkék lehetünk Kerekes Dorottya századosra, akit a verseny legjobb női versenyzőjének választottak meg.

Az esemény hivatalosan is a katonai versenyek hangulatát keltette, habár az elsődleges cél a megmérettetés mellett az összetartozás erősítése volt. A különböző nemzetek az éppen egymással versengő csapatokat ugyanolyan szívvel és hévvel lelkesítették, mintha azok tagjai saját országaik katonái lettek volna, hiszen ez alatt a kis idő alatt igazi bajtársakká váltak.

1595957129