Parázs a hamu alatt

Az ohiói Daytonban 1995. november 21-én kötötték meg azt az egyezményt, amely lezárta a Jugoszlávia felbomlása után kitört három és fél évig tartó boszniai háborút. A megállapodás értelmében Bosznia-Hercegovina föderatív állammá vált, amelyet a bosnyák–horvát társulás és a boszniai szerb köztársaság alkot. A szerződés egyik leglényegesebb eleme a közös törvényhozás, kormány, és a rotációban forgó közös elnökség – ezzel együtt a közös hadsereg.

– A daytoni békének sok vitatható pontja van; mostanában ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek a felülvizsgálatát szorgalmazzák. Eredeti funkcióját a mai napig betölti, de valóban vannak furcsa elemei, például az, hogy a három fő népcsoport tagjain kívül a többi is rendelkezik választó joggal, de nem választható. Ennek ellenére ez a paktum teszi lehetővé, hogy az itt állomásozó békefenntartó erők mandátumát évről évre meghosszabbítsák – mondja Mihócza tábornok, aki a hadműveleti területen szolgáló nemzetközi kontingensek érdekes viszonyrendszerébe is betekintést enged.

– 2004-ben történt a nagy váltás. Addig az SFOR kontingensei látták el a békefenntartói feladatokat, NATO-hadművelet részeként, míg az EUFOR már az Európai Unió zászlaja alatt végzi tevékenységét. A két szervezet állománya egyébként nagyban fedi egymást, az EU-s hadműveleteket gyakorlatilag ugyanazok a katonák hajtják végre, akik máskor a NATO-missziókban is részt vesznek. A boszniai helyzet azonban ennél kicsit bonyolultabb. A NATO ugyanis negyven fővel ott hagyott egy parancsnokságot (NATO HQ SARAJEVO), amelynek egyébként szintén magyar a törzsfőnöke. A két szervezeti elemnek pedig minden tekintetben együtt kell működnie egymással. Komolyabb szituáció esetén pedig életbe lépne a „Berlin Plus egyezmény", amely összekapcsolná az EU műveleteket a NATO tervezési folyamatával – részletezi az EUFOR törzsfőnöke.

Arra, hogy miért van szükség a folyamatos jelenlétre, egyszerű a válasz. Bár a daytoni béke utáni konszolidáció miatt ma már csak mintegy hatszáz katona szolgál az EUFOR-ban (az IFOR és az SFOR idején ez a szám még tízezres nagyságrendű volt), a helyzet korántsem annyira nyugodt, mint amilyennek kívülről látszik.

– Sokkal inkább biztonsági kérdéssel állunk szemben, semmint politikaival. Bár a háború befejezéséről beszélünk, valójában nem fejeződött be. Egy háború többnyire az egyik fél győzelmével zárul, a győztes diktál, a vesztes pedig elfogadja a feltételeket. Itt azonban nem volt győztes, tehát ott lapul a parázs a hamu alatt. Nincsenek etnikai villongások, ám a szociális-gazdasági probléma, a munkanélküliség, a feketegazdaság, a bürokrácia feszültté teszi a légkört – mondja Mihócza tábornok.

Ugrásra készen

Az, hogy az utóbbi gondok mennyire valósak, arra jó példa a 2014 februárjában kitört tüntetési hullám. Az országban óriási a munkanélküliség, a munkabérek európai mércével mérve szinte elenyészőek, virágzik a szürke- és a feketegazdaság. Ez a szociális és gazdasági reménytelenség alapvetően határozza meg a biztonsági környezetet is, ez vezetett ahhoz a tüntetéssorozathoz, amely miatt az EUFOR katonái azonnali bevetésre készen álltak. Beavatkozásra végül nem volt szükség, az indulatok lecsillapodtak, de a történtek rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos a nemzetközi erők jelenléte. A huszonegy nemzetből a legnagyobb szerepet az osztrák, a török és a magyar kontingensek töltik be. A magyarok mintegy 160 fővel képviseltetik magukat.

– Köztes tartalék századot adunk, ami azt jelenti, hogy az alakulat vagy itthon áll készenlétben, vagy teljes létszámban Szarajevóban állomásozik. A török század folyamatosan kint van, az osztrák–magyar pedig éves rotációban váltja egymást. Az egyik látja el a védelmi feladatokat (force protection), a másik adja a gyorsreagálású erőt (QRF). A két feladatkör havonta cserél gazdát, de a készenlét folyamatos – vázolja Mihócza tábornok, aki egyben a tartalék erők fontosságát is kiemeli.

– Az EUFOR ténylegesen kint lévő állományát feszült helyzetben azonnal bővíteni kell – és lehet is. Jelenleg két századdal rendelkezünk a helyszínen, éppen ezért valamilyen konfliktus kialakulása esetén a parancsnoknak azonnal kérnie kell a köztes tartalék erő átcsoportosítását. 2014-ben erre végül nem került sor, alapvetően a helyi rendőri szervek kezelik a problémás eseteket. A közel tízezres bosznia-hercegovinai haderőnek ez nem feladata. Nem is lehet, hiszen a helyi hadsereg – a kormányzó csúcsszervhez hasonlóan – a három entitásból, a bosnyákból, a szerbből és a horvátból áll össze. Ilyen szituációban elég veszélyes lenne őket bevetni – összegez az EUFOR törzsfőnöke, felvetve egy újabb érdekes témát.

Furcsa hadsereg

A boszniai hadseregen belül önmagában nem okoz gondot a vegyítés.

– A haderő a daytoni megállapodás óta egyfajta mintája annak, hogyan lehet a három nemzet résztvevőit szerencsésen ötvözni bizonyos keretek között. A vezérkari főnök jelenleg például horvát, az egyik helyettese szerb, a másik muzulmán bosnyák. Ez alakulati szinten is így van, a három népcsoportból kerül ki a parancsnok és annak két legfontosabb segítője. Ez rotációs rendszerben működik egészen zászlóaljszintig. Onnan lefelé már különböző entitású alegységek vannak – fogalmaz Mihócza tábornok.

A furcsaságok azonban más területen is felbukkannak. Három olyan dandárja van a boszniai haderőnek, amely a három népcsoport szerint épül fel: egy szerb, egy horvát, egy bosnyák. Mindhárom dandárban találunk például külön tüzérzászlóaljat, lövészzászlóaljat és mindenféle olyan harci eszközt, amelyek a Magyar Honvédségben nem egy helyen fordulnak elő, hanem különböző alakulatoknál szétosztva. Azaz nem specializált alakulatokról beszélünk, hanem mindent magukba olvasztó dandárokról.

– Valamennyi igyekszik megtartani a saját fegyverzetét, és csak nagyon nehezen hajlandók lemondani róla. A „nekem is legyen, ami neked van" mentalitás általában egyetlen dologra utal: ha egyszer újra egymás ellen akarnak harcolni, akkor egyik se legyen hátrányban a többihez képest. Ez ráadásul rengeteg pénzbe kerül. Tegyük hozzá, hogy a boszniai hadseregben jelenleg mintegy 2000 veterán szolgál. Olyan katonákról beszélünk, akik harcoltak a háborúban, a mai követelményrendszer azonban már teljesen más, mint az ő idejükben. Hogy finoman fogalmazzak, a haderő így biztosítja számukra az életjáradékot – részletezi a tábornok.

A boszniai hadseregnek alapvetően kettős stratégiai célja van. Az egyik: részvétel a béketámogató műveletekben (például Afganisztánban is szolgálnak boszniai katonák), a másik a katasztrófavédelmi feladatok ellátása. Ami a haderő nemzetközi részvételét illeti, az első hallásra kissé furcsa.

– Nem sok olyan békepartnerségi (Partnership for Peace – PfP) ország van, ahol nemzetközi békefenntartók állomásoznak, de közben katonái szintén nemzetközi katonai missziókban vesznek részt – mutat rá a törzsfőnök.

Miután az EUFOR azonnal bevethető erőinek száma egy 2012-es átalakítás során csökkent, sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az információszerzés. Ezt a feladatot az úgynevezett összekötő- és megfigyelőházak (ÖMH) látják el. Az EUFOR tizenhét ilyet tart fent szerte Bosznia-Hercegovinában. Az itt dolgozók kapcsolatban állnak a helyi közösségekkel annak érdekében, hogy naprakész információval rendelkezzenek azok működéséről, az esetlegesen kialakuló veszélyhelyzetekről. Az ÖMH-rendszerben döntően katonai szakemberek, tolmácsok, helyi civil alkalmazottak dolgoznak. A csoportok sokféle módon látják el feladataikat. Megbeszéléseket tartanak a helyi közösségek, valamint a nemzeti és a nemzetközi szervezetek képviselőivel, találkoznak és beszélgetnek a helyi lakosokkal az utcán, az étteremben, az üzletben, a különböző helyi rendezvényeken, a megemlékezéseken, vagy a sztrájkok és demonstrációk alkalmával. Az összekötőházak tevékenysége kiterjed a helyi közösségek életvitelének valamennyi dimenziójára, amelyről nyílt és átlátható módon gyűjtenek információkat. Ezeket aztán egy koordinációs központ értékeli és továbbítja az EUFOR parancsnokságának.

A migránsok új útvonala?

A belső helyzet mellett egy új, mind nagyobbra növő problémával is szembesülnie kell az EUFOR parancsnokságának. Biztonságpolitikai szakértők szerint a magyarországi déli határzár újraírhatja a migránsok útvonalait. Ezek közül az egyik Bosznia-Hercegovinán vezethet át. Erre vonatkozó kérdésünket Mihócza tábornok az egyik legidőszerűbbnek nevezte.

– Reális a veszély, bár hozzá kell tenni, hogy a tél Bosznia-Hercegovinában igen kegyetlen, így nagyobb hullám abban az évszakban nem valószínű. Ettől függetlenül természetesen igyekszünk felkészülni mindenre. A 2016-os feladatszabás egyik legfontosabb pontja éppen a migránsokkal kapcsolatos. Számolunk vele, feladatul kaptuk, hogy találjuk meg a problémával kapcsolatos kiképzési formákat, amelyekkel támogathatjuk a boszniai haderő ilyen irányú tevékenységét. Itt elsősorban menekülttáborok felépítéséről, üzemeltetéséről, egészségügyi ellátó-pontok kiépítéséről, valamint szállítási feladatokról lehet szó. Az EUFOR természetesen krízishelyzet esetén is ellátja koordinátori feladatait. Ezért is vagyunk itt – összegez az EUFOR magyar törzsfőnöke.

Húsz év telt el a daytoni békekötés óta, de az világosan látszik, hogy annak felülírására még nem érkezett el az idő, mint ahogyan a nemzetközi békefenntartók kivonására sem. Az EUFOR jelenléte talán az egyetlen biztosíték arra a békés fejlődésre, amelyet az ország most magáénak tudhat. Ez azonban csak az alap. A három nemzetnek közös politikai gondolkodást kellene kialakítania, hogy az ország valóban tovább tudjon menni a megkezdett úton. Ameddig ez nem történik meg, bármikor robbanásveszélyessé válhat az amúgy is feszült légkör. Ha újra bekövetkezne egy nagyobb konfliktus, egyedül az EUFOR helyszínen tartózkodó és tartalékban álló csapatai tudnának kellő időben reagálni. Ahogyan Mihócza Zoltán tábornok fogalmaz: ha valahol a parázsból kipattan egy szikra, és abból lángtenger válik, azt nagyon gyorsan kell lokalizálni és elfojtani. Minél több idő telik el a reagálásig, annál nagyobb problémával találjuk magunkat szemben.

Fotó: Rácz Tünde, Szabó Béla és EUFOR

Forrás: Magyar Honvéd 2015. október