Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Silver Saber – hatékony együttműködés

Szöveg: Koós Sándor zászlós |  2015. december 1. 13:38

Ismét KFOR-szintű gyakorlaton bizonyították felkészültségüket a portugál-magyar Harcászati Tartalék Zászlóalj (KFOR Tactical Reserve Manoeuver Battalion – KTM) békefenntartói a Pristina közelében lévő Vreloban.

1596004857

A Silver Saber névre keresztelt gyakorlatot minden évben kétszer rendezik meg azzal a céllal, hogy egységesítsék a Koszovóban szolgáló nemzetek tömegkezelési technikáit. Emellett felmérik azt is, hogy a többnemzeti erők kritikus helyzetben hogyan képesek együttműködni egymással, valamint más szervezetekkel, köztük az EULEX-el (European Union Rule of Law Mission in Kosovo), vagyis az Európai Unió koszovói rendőri és polgári missziójával, valamint a helyi rendőrséggel, azaz a Kosovo Police-szal. 

Az idei második Silver Saber gyakorlat kétnapos, tömegkezelési eljárásokat magába foglaló elméleti és gyakorlati felkészítéssel kezdődött a vreloi gyakorlópályán, majd az elképzelt szituáció szerint végrehajtott gyakorlatra is sor került. A résztvevő nemzetek a KFOR főparancsnok elvárásának megfelelően képesek voltak összehangolni a tevékenységüket, a végrehajtó állomány pedig hatékonyan teljesítette a feladatát.

1596004857

A gyakorlaton a portugál vezetés alatt álló Harcászati Tartalék Zászlóalj békefenntartói – köztük a magyar Charlie század katonái is – bizonyították felkészültségüket, azt hogy KFOR szinten többnemzeti szituációban is megállják a helyüket.

A Silver Saber-el egy időben a magyar kontingens delta százada – amely a Keleti Többnemzeti Harccsoportba (Multinational Battle Group East, MNBG-E) alárendeltségébe tartozik – ugyancsak tömegkezelési gyakorlaton vett részt a harccsoport német nemzetiségű századával együtt Novo Seloban. Az amerikai vezetés alatt álló zászlóalj parancsnoka szintén elégedett volt a magyar katonák teljesítményével.

1596004857

Fotó: Papp Béla százados és a szerző felvételei